Több százezer menekült tért vissza Szíriába

Több százezer menekült tért vissza Szíriába

Törökország a 2011-ben kirobbant polgárháború kezdete óta több mint 3 millió szíriai állampolgárt fogadott be.  Az Eufráteszi Pajzs elnevezésű török hadművelet egy éve fejeződött be, melynek keretében segítséget nyújtottak az  infrastruktúra újjáépítéséhez ...
2018. november 06.
És akkor a pornószínésznő találkozott Istennel

És akkor a pornószínésznő találkozott Istennel

Shelley Lubben a szexuális kizsákmányolás elleni küzdelem élharcosává vált, igyekszik jobb útra téríteni egykori sorstársait. 9 évesen megerőszakolták, szétcsúszott az élete, már gyerekként a drogok felé fordult. A szülei megelégelték az életmódját, a ...
2018. november 06.
Adomány, ahonnan nem várnád

Adomány, ahonnan nem várnád

Rabok adják össze az élelmiszercsomagot, ami a börtönlelkész segítségével juttatnak el a rászorulókhoz. - Legtöbben azért kerültünk ide, mert valamiről nem tudtunk lemondani, hát itt megtanultunk, és nem is olyan nehéz - mondja Dominik, aki a szekszárdi ...
2018. november 06.
Engedem-e újratervezni a mai napomat? – Lélekemelő #32

Engedem-e újratervezni a mai napomat? – Lélekemelő #32

Varga László ezúttal Mária példáját állítja elénk. Vajon ki tudjuk-e szabadon mondani azt a bizonyos igent? október 29.Egy Igen és a Szentlélek kellett ahhoz, hogy Isten szava megtörténjen Máriában. A mi igenünk és a Szentlélek együttműködése teszi Isten ...
2018. november 04.
Kritizálta az erőszakos kormányt, elzavarták az országból

Kritizálta az erőszakos kormányt, elzavarták az országból

A 72 éves szerzetes azt tette, amire hivatása kötelezi: szót emelt a szegények mellett. Az ausztrál Patricia Fox három évtizede szolgált a Fülöp-szigeteken misszionáriusként, ám most vissza kell térnie hazájába, miután ismételten kritizálta Rodrigo Duterte ...
2018. november 04.
Keresztényeket gyilkoltak Egyiptomban

Keresztényeket gyilkoltak Egyiptomban

Legalább hét halálos áldozata van a vélhetően az Iszlám Állam radikalistái által elkövetett fegyveres támadásnak. November 2-án két olyan autóbuszra támadtak ismeretlen fegyveresek, amelyek egy ősi monostortól visszatérő kopt keresztényeket szállítottak. ...
2018. november 03.
Halál, hol a te győzelmed?

Halál, hol a te győzelmed?

Lehet, hogy a koporsó nem a végállomás? Kora este van, tél felé közeledve korábban sötétedik, így még kontrasztosabban ragyognak a kifejezetten meleg, kellemes időben a temetői mécsesek. Mi is gyertyát gyújtottunk, kisiskolás fiaimmal saját szavaikkal, ...
2018. november 02.
Valóban csak rosszat hoz a szekularizáció?

Valóban csak rosszat hoz a szekularizáció?

A jezsuita rend első embere szerint nem negatívan kéne közelíteni a világjelenséghez, jobb lenne inkább felfedezni a párbeszéd lehetőségét. Arturo Sosa igen kritikusan értékelte az idén októberben a Vatikánban zajlott Ifjúsági Szinódus munkadokumentumának* ...
2018. november 01.
Engedjétek hozzám a félősöket!

Engedjétek hozzám a félősöket!

Magyarországon van Halloween – sokan nem ünneplik, sokan viszont igen. Utóbbiak képviselője fogalmazta meg, miért nem fél keresztényként a jelmezes estétől. Gyermekkoromban ámulva néztem amerikai filmekben a Halloween-őrületet. Tetszett, jópofának tűnt: ...
2018. október 31.
"Ő a mi fiúnk, csak benézte a gólya a címet"

"Ő a mi fiúnk, csak benézte a gólya a címet"

Akit nem érint, az keveset tudhat az örökbefogadásról, pláne beteg vagy sérült gyermek örökbefogadásáról. - Első pillanattól kezdve az éreztük, hogy ő a mi fiúnk, csak benézte a gólya a címet - mondja a négygyermekes édesanya, Fodor Erdélyi Kriszta.  ...
2018. október 31.
Luther szószékén prédikál Fabiny Tamás

Luther szószékén prédikál Fabiny Tamás

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Wittenbergben prédikál a reformáció 501. évfordulója alkalmából. - Nagy megtiszteltetésnek tartom ott prédikálni, ahol Luther több ezer prédikációt tartott az 1510-es, 1520-as, 1530-as években - mondta ...
2018. október 31.
Beer Miklós: Ismerj meg egy szegény embert!

Beer Miklós: Ismerj meg egy szegény embert!

A közelmúltban a szegények melletti elköteleződéséért Fidentia pro ecclesia emlékéremmel kitüntetett Beer Miklós váci megyéspüspök érthetőnek nevezte a kormány közterek megtisztítására vonatkozó szándékát, de úgy gondolja, a hajléktalanok eltávolítása, ...
2018. október 30.
Barlangból az Old Traffordba

Barlangból az Old Traffordba

Júliusban egy thai ifjúsági focicsapat 12 tagja egy barlangban rekedt. Hétvégén a Manchester United fogadta őket. A 12 fős csapat és edzőik szombaton stadiontúrán vettek részt, találkoztak José Mourinhóval, a csapat vezetőedzőjével, vasárnap pedig élőben ...
2018. október 30.
Balog Zoltán: Hiszek a nyílt vitákban

Balog Zoltán: Hiszek a nyílt vitákban

Református lelkészből lett kormánytag, két ciklus után mégis visszatért az egyházi szolgálathoz. Számos kérdés merült fel mostani döntése és politikai szerepvállalása kapcsán, ő pedig őszintén meg is válaszolta mindegyiket. A romaügyekért felelős ...
2018. október 29.
Tomáš Halík: Nem létezik nem liberális demokrácia

Tomáš Halík: Nem létezik nem liberális demokrácia

A cseh katolikus pap, vallásfilozófus „Az idők jeleinek megkülönböztetése – Hit és hitetlenség párbeszéde” címmel tartott előadást Budapesten. A prágai Károly Egyetem Filozófiai és Vallástudományi Intézetének professzora szerint a kereszténységre nem ...
2018. október 29.
Katolikus pappá szentelnek két evangélikus lelkészt

Katolikus pappá szentelnek két evangélikus lelkészt

Ráadásul mindketten házasságban élnek, közvetlenül Ferenc pápától kaptak felmentést a cölibátus alól. Andreas Theurer az evangélikus egyház lelkésze volt Württembergben, André Schneider a Független Evangélikus Egyház (SELK) pásztora volt Thüringiában. A ...
2018. október 27.
Tisztabusz adja vissza a hajléktalanok méltóságát

Tisztabusz adja vissza a hajléktalanok méltóságát

Tengerentúli mintára egy kelet-európai ország is mobil tisztálkodási, mosási lehetőséget biztosít az utcán élők számára. Hamarosan elindul a DrumoDom elnevezésű autóbusz Belgrádban, hogy a szerb nagyvárosban élő hajléktalanok számára mosodaként, ...
2018. október 26.
Isten áldjon, Feri bátyám!

Isten áldjon, Feri bátyám!

Elhunyt Bőzsöny Ferenc. A Magyar Rádió összetéveszthetetlen orgánumú egykori főbemondójától Süveges Gergő búcsúzik. Megbeszéltük jó előre: kedden, 16-án találkozunk, portréinterjút készítek vele a Kossuth Rádióba, ez lesz az október 23-ai adás, beszél majd ...
2018. október 25.
Prőhle Gergely: Ezt nevezem én taktikus egyházkormányzásnak

Prőhle Gergely: Ezt nevezem én taktikus egyházkormányzásnak

A Petőfi Irodalmi Múzeum hó végén távozó igazgatójával készített interjút az evangélikus blog távozásáról, egyházi elöljárói szolgálatáról, menekültekről, reformációról és a jövő teendőiről. Prőhle Gergely 2017 óta vezeti a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM). ...
2018. október 25.
Életet mentett a budapesti piac névtelen hőse

Életet mentett a budapesti piac névtelen hőse

Mert és tudott időben cselekedni az a piaci árus, aki így egy 50 év körüli asszony életét mentette meg. Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán számolt be a fiatal férfi hősies tettéről, aki tegnap megmentette egy nő életét. A férfi értesítette a ...
2018. október 25.
Azt ismered, hogy Chuck Norris egy cipősdobozba rakja a szívét?

Azt ismered, hogy Chuck Norris egy cipősdobozba rakja a szívét?

A mutatványt november 24-én a Papp László Sportarénában bárki megnézheti élőben. Magyarországra érkezik a legendás akcióhős, egyben számos lehetetlenség-vicc ihletője. Chuck Norris a feleségével vesz majd részt díszvendégként a Baptista Szeretetszolgálat ...
2018. október 24.
Testével védte gyermekét a jégesőtől

Testével védte gyermekét a jégesőtől

Saját testi épségét nem féltve óvta 4 hónapos kislányát a 23 éves ausztrál anyuka. Fiona Simpson október 11-én keveredett a hatalmas viharba nagymamájával és kislányával Queenslandben. A golflabda nagyságú jég betörte az autó szélvédőjét, mire Fiona ...
2018. október 24.
süti beállítások módosítása
Mobil