A cseh katolikus pap, vallásfilozófus „Az idők jeleinek megkülönböztetése – Hit és hitetlenség párbeszéde” címmel tartott előadást Budapesten.
A prágai Károly Egyetem Filozófiai és Vallástudományi Intézetének professzora szerint a kereszténységre nem civilizációként vagy világnézetként, hanem útként kell tekinteni – idézi az október 19-én tartott előadás lényegi gondolatát a Magyar Kurír. – A kereszténység formája mint világnézet napjainkban éppoly halott, mint a középkor krisztianizálása, a keresztény civilizáció – fogalmazott merészen a vallásfilozófus.
Tomáš Halík szerint nagy szolgálatot tehetnek a demokrácia megújításán fáradozó egyházak. A demokrácia nem uralkodás, elsősorban bizonyos emberközi kapcsolati kultúrát jelöl. „Nem létezik nem liberális demokrácia.” A szabadságot nem szabad egy autoriter rendszerrel helyettesíteni. Ma is „kísértet járja be Európát”, de nem a kommunizmus, hanem az új populizmus kísértete. – A ma főként a posztkommunista országokban mutatkozó nacionalizmus, populizmus, xenofóbia és politikai extrémizmus figyelmeztető jelek – hangsúlyozta a professzor.
A cseh vallásfilozófus úgy látja, sokan az arab országokra figyelnek inkább, pedig Oroszország nagy mértékben él az „információs agymosás” fegyverével, leginkább az egykori szovjet blokk országaiban. Célja az EU és a NATO iránti bizalom gyengítése és a megosztottság növelése. „Ennek a propagandának egy része kifejezetten a keresztényekre irányul, és leginkább azokban a konzervatív katolikus körökben ér el sikereket, amelyek mindig is affinitást mutattak az autoriter rezsimekhez.” Az Istenre hivatkozó „politikai lózungok mögött veszélyes idolátria [bálványozás] rejtőzhet, amely a népet, a nemzetet arra a helyre állítja, ami egyedül Istené”.
Az előadásról szóló teljes tudósítás ide kattintva olvasható.
(Forrás: Magyar Kurír, fotó: templetonprize.org)