Halál, hol a te győzelmed?
Gégény István 2018. november 02.

Halál, hol a te győzelmed?

Lehet, hogy a koporsó nem a végállomás?

halal.jpg

Kora este van, tél felé közeledve korábban sötétedik, így még kontrasztosabban ragyognak a kifejezetten meleg, kellemes időben a temetői mécsesek. Mi is gyertyát gyújtottunk, kisiskolás fiaimmal saját szavaikkal, értelmükkel kerestünk választ a halál, túlvilág, örök élet, mennyország kérdéseire, dilemmáira. Nincsenek egyszerű válaszok, de reményt kelt az utódaira figyelő apában, hogy ezek a srácok nem drámaként, inkább érdekes jelenségként tekintenek Mindenszentek és Halottak napja időszakára. Illő tisztelettel, mégis tárgyilagosan morfondíroznak rajta, hogy általában az idősebbek halnak meg előbb, így ők fognak majd kijönni szüleik sírjához, nem fordítva. Kisgyermekként elhunyt lány sírja mellett haladunk el, s meg is fogalmazódik az előző érveléssel szembeni felismerés: a halál nem logikus, nem kiszámítható.

Miközben távozunk a temetőből, harminc év körüliek csoportja érkezik – valószínűleg szeretteik sírjához tartanak. Nehéz nem meghallani, ahogy érzelmesen rácsodálkoznak, milyen szép, meghitt látvány tárul eléjük.

Akár meg is zavarhatta volt saját benső békémet ez a sok "lelkendezés", logikázás, halál-számítgatás. Illene odabenn fájnia valaminek, szomorkodni az élet-veszteségeken, akár saját elmúlásomtól megrendülni. Egy ideje azonban nem megy ez olyan könnyen - pontosan tudom a napját is, mióta.

2005. április 8-án óriási tömeg tagjaként magam is jelen voltam Rómában Szent II. János Pál temetésén, amely összességében inkább hasonlított örömünnepre, semmint szomorú, gyászos alkalomra. Esélyünk sem lett volna bejutni a Szent Péter térnek még a közelébe sem, így a Circus Maximus területén vettünk részt a gyászmisén. A hatalmas park közepén egy emelvény állt, kereszttel a tetején, az építmény oldalán pedig az alábbi feliratot olvashattuk: "Ó, halál, hol a te győzelmed?"

halal_2jp.jpg

A szívembe vésődött ez a mondat, kérdés, felkiáltás, pláne annak köszönhetően, hogy a temetés végén körtáncba fogtak fiatalok, előkerült gitár, csörgődob. Szó szerint "mennyei" ünneplésként folytatódott az előre meg nem szervezett események láncolata.

Mindenszentek és Halottak napja így, egymással együtt, elválaszthatatlan párosként válhat igazán hiteles ünneppé. Épp abban különbözik ez a kettős ünnep a tökfaragós, szellemes lidérc-estétől, hogy a halál nem szörnyűségként, az elhunyt lelkek nem rémként jelennek meg előttünk.

A halál önmagában egyáltalán nem örömteli, kellemes, szép, meghitt. Ha a koporsó a végállomás, akkor nincs sok értelme a virágoknak, a mécseseknek – legfeljebb magunkat vigasztaljuk általuk. Ám ha létezik túlvilág, folytatás, mennyország – és pokol –, akkor érdemes időt szánnunk erre az ünnepi időre, gyertyát gyújtani, emlékezni, a halállal szembe nézni. Akár csodálkozni, meghatódni, még talán örülni is.

gi_cikkala.jpgA fiaimmal úgy nyugtáztuk a sok felmerült gondolatot, érzést, élményt, hogy számunkra ez a gyertyagyújtós, fohászokat felszínre hozó néhány nap nem a halálról, hanem az életről szól. Mi így ünnepeltünk.

Gégény István

süti beállítások módosítása