A jezsuita rend első embere szerint nem negatívan kéne közelíteni a világjelenséghez, jobb lenne inkább felfedezni a párbeszéd lehetőségét.

Arturo Sosa igen kritikusan értékelte az idén októberben a Vatikánban zajlott Ifjúsági Szinódus munkadokumentumának* azt a sajátosságát, miszerint a szekularizációról leegyszerűsítően és negatívan szól az összeállítás.

A jezsuita generális szerint érdemesebb lenne árnyaltabban tekinteni erre a témára, s magát a szekularizációt a II. Vatikáni Zsinat szellemében az idők jeleként értelmezhetnék a keresztények. Az egyházi vezető azt javasolja, különböztessük meg a szekularizáció 4 típusát:

a) Harcos szekularizáció, amely a vallásos hit mindenféle formája ellen küzd, militáns ateizmusként.

b) Bizonyos esetekben a szekularizáció vallási közömbösséggel jár együtt.

c) A szekularizáció gyakori hatása a vallási témákról szóló társadalmi párbeszéd elutasítása, amely a hit, a vallási tapasztalatok, végül a vallás elutasítását eredményezi.

d) Amennyiben egy társadalom szekulárissá válik, sokakban felébred a vágy a vallás, a hit megtapasztalása iránt. Ezen a ponton a vallás elleni közdelem véget ér, az érdektelenséget felváltja a vallási jelenségek iránti érdeklődés. Ennek köszönhetően megannyi fiatal kíváncsiságból elkezd utánajárni, hogy mit adhat nekik a vallás.

Ha a szekularizáció folyamatát az idők jelének tekintjük, abból Arturo Sosa szerint ez következik:

1) Tudatára ébredhetnek a keresztények, hogy a szekuláris világ "felszabadítja" őket az "automatikus" kereszténységből, amikor valaki a szokásai, a környezete, a családi háttere alapján számítana hívőnek.

Egy szekuláris társadalomban attól leszel keresztény, hogy tényleg az szeretnél lenni, mert feltetted a kérdéseit, válaszokat is kaptál rájuk, ezek alapján pedig úgy döntöttél, hogy így szeretnél élni.

2) A szekuláris társadalom attól is megszabadít, hogy a vallásra egyfajta törzsi identitásként, nemzeti identitásként tekintsük, vagy bármi olyasmiként, ami idegen attól a lelki megtapasztalástól, amely nyomán egymást embernek, testvérnek, egyazon atya gyermekeinek tekinthetjük.

3) A szekuláris világ hozzásegít, hogy felismerjük a hit megvallásának és az emberi, keresztény érettség lelki kísérésének fontosságát. A hit megvallása kiemelt jelentőségű feladata az egyháznak az ilyen típusú társadalmakban - ez a hitvallás azon apostolok tanúságtételén alapul, akik számára a keresztre feszített, majd feltámadt Jézus megmutatta önmagát. Ma is vannak olyan tanúk, akik közvetlen kapcsolatot ápolnak Krisztussal, tanítványaiként élnek közöttünk.

4) A hit megvallása az érett hívővé válás hosszú és összetett folyamatának következménye. A hit megtapasztalása nem valamiféle uralom alattvalóivá tesz, hanem a megfeszített, majd feltámadt Jézus Egyetemes Királyságának önkéntes követőivé. Tudjuk, hogy a keresztény hit nem elszigeteltségben létezik, hanem közösségben lehet leginkább megélni. A közösség garantálja a hitben való fejlődés, lelki érés folyamatának támogatását.

(Forrás: sjcuria.global, fotó: gregorianfoundation.org)

* A cikkben korábban a záródokumentum kifejezés szerepelt, a generális valójában az "Instrumentum Laboris" kapcsán fejtette ki gondolatait.