"Ő a mi fiúnk, csak benézte a gólya a címet"
SZEMlélek 2018. október 31.

"Ő a mi fiúnk, csak benézte a gólya a címet"

Akit nem érint, az keveset tudhat az örökbefogadásról, pláne beteg vagy sérült gyermek örökbefogadásáról.

- Első pillanattól kezdve az éreztük, hogy ő a mi fiúnk, csak benézte a gólya a címet - mondja a négygyermekes édesanya, Fodor Erdélyi Kriszta. 

20150801_163734.jpg

Ferenc és Kriszta első gyermeke, Franciska 2000-ben született Down-szindrómával. Ezután 14 évig nem sikerült teherbe esnie édesanyjának, így döntöttek az örökbefogadás mellett. 

- Egészséges gyermekre nagyon kevés esélyünk volt - emlékszik vissza Krisztina - A listán a nyolcszázvalahányadik várakozók lettünk volna, ami eléggé elkeseríti az embert, ott nagyon kevés az esély.

Mivel saját lányuk nevelése során tapasztalatot szereztek, hogy milyen az élet ezzel a betegséggel, és elfogadták, hogy ő más, ezért úgy döntöttek, hogy "simán belefér az életükbe", hogy legyen még egy Down-szindrómás gyermekük. Így érkezett meg családjukba 2014 nyarán a 11 napos Gergő. 

- Gergő egy éves volt, amikor megfogant Karina, majd újabb nagyobbat sóhajtottunk és idén februárban megszületett Kristóf - idézi fel Krisztina, aki szerint sajnos nagyon kevés a pozitív példa, hogy jó életet lehet élni Down-szindrómás gyermekekkel, helyett egy elriasztó kép telepszik rá a közgondolkodásra.

(kép forrása: csaladhalo.hu)

 

süti beállítások módosítása