A politikai játszmák, az emberi gyarlóság megtapasztalása és saját gyávaságának felismerése – mind kellettek az író legújabb könyvének megszületéséhez, akivel arról is beszélgettünk, miért nem tudta elengedni szívéből Szent Erzsébet üzenetét.
A közelmúlt összefüggéseit kutató szakembert nem akadályozza sokak életét érintő munkájában, hogy fizikai értelemben nem lát szinte semmit.
Korhű dokumentumnak is beillenek a magyar forradalom idején, határon innen és túl született művek. Szemezgettünk.
1789. július 14-én Bastille ostroma nem önmagában az abszolutizmus, hanem annak önkényes gyakorlása ellen irányult.
Ez a cinikus párhuzam valószínűleg politikai szándék volt ezelőtt 62 évvel, amikor a futball világbajnokság idején, 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával ítélték halálra Nagy Imrét. Ma 62 éve történt ez a tragédia.
Trianonra évek óta úgy emlékezünk, hogy egy nagy csavarral inkább a határokon átívelő összetartozásra fókuszálunk, és nem a múlton kesergünk.
A kommunizmus áldozataira emlékeztek szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs vasútállomásánál lévő, a málenkij robotra elhurcoltak 2014-ben felavatott emlékművénél.