A politikai játszmák, az emberi gyarlóság megtapasztalása és saját gyávaságának felismerése – mind kellettek az író legújabb könyvének megszületéséhez, akivel arról is beszélgettünk, miért nem tudta elengedni szívéből Szent Erzsébet üzenetét.

Péterfy Gergely írótól hallottam nemrég, hogy egy jó könyvből az ember úgy jön ki, hogy megváltozik a véleménye a világról. Hogy nem ugyanaz az ember csukja be a könyvet, mint aki elkezdte olvasni. Ha elfogadjuk ezt mércének – én jó szívvel teszem -, akkor Zsuffa Tünde legújabb regényével kiválóan teljesített. Nehéz dolga van annak, aki szentekről ír. Könnyen megérinti a jóság, a tisztaság, a „szentség” légköre, azonban, ha nem figyel eléggé, műve hamar ott találhatja magát a pátosz egyhangú világában, egyre távolabb a realitástól és az olvasótól. Főként igaz ez a 21. században. Nehéz „eladni” egy olyan életutat, mely tükröt tart, nem tűri a hamisságot és a mellékutakat. Ezt a feladatot oldotta meg Zsuffa Tünde zseniálisan Az Ég tartja a Földet című könyvében, melyben az eddig megszokottaktól eltérően a szentről áthelyezte a fókuszt a szent környezetére, az őt körülvevő emberek nagyon is emberi tulajdonságaira. Mindeközben semmit sem csorbított az isteni szeretet megnyilvánulásain. Írása mindemellett finoman árnyalja történelemtudásunkat is, olykor szembe menve a történelemkönyvek alapján kialakított „általános” vélekedéssel uralkodókról és tetteik hátteréről.

– Számos alkotás született már Árpád-házi Szent Erzsébet magyar királylány, később türingiai grófné életéről. Te mégis őt választottad legújabb regényed főhőséül. Miért?
– Ha csak az lett volna a dolgom, hogy kimondottan Erzsébetre fókuszáljak, abból soha nem lett volna regény. Csodálatos könyvek és történetek születtek az életéről. Amikor azokat láttam, azokba beleolvastam, tudtam, hogy nekem a szentet egy nagyon más szempontból kell megközelítenem. Meggyőződésem, hogy azért született meg ez a történet, hogy bemutassam Erzsébet környezetét, a magyar királyi udvart és a Wartburg várában élőket. Rávilágítsak, hogy a múlt üzen nekünk, tanuljunk az akkori hibákból, de főleg az erényekből.

– A mellékszereplők váltak fontosabbá?
– Ők emelték fel Erzsébetet, kellettek az életszentségéhez.

– A történelmi regény műfajához hűen karaktereid egy része valódi, egy részük fikció. Az volt a benyomásom, hogy nagyon erős jellemvonásokkal dolgoztál. Mindenki fekete vagy fehér, nincs "középember".
– Valóban nincs. Annyit tennék hozzá viszont, hogy mindegyikük képes a változásra. Még a gyengék, a gyávák vagy a hataloméhesek is képesek követni a fényt, mikor Erzsébetben megérzik a tisztaságot és az erőt. Csak a gonosz nem lát túl önmagán.

– Nézzünk meg közülük néhányat! Kikre is gondolsz pontosan? És honnan merítetted hozzájuk az ihletet?
– Nem tudtam volna Szent Erzsébet korát bemutatni, ha nincs mögöttem az a két évtized, amit külföldön töltöttem. Volt elég időm és lehetőségem, hogy belelássak, mi folyik a politikai színfalak mögött nemzetközi viszonylatban is (Zsuffa Tünde több mint 10 éven keresztül dolgozott a bécsi magyar nagykövetségen - a szerk.).

Sokat tanultam az emberi jellemről. Láttam például olyan embereket, akik sem megfelelő tudással, sem erkölcsi tartással nem rendelkeztek. Számukra mindig egy volt a fontos, hogy ott legyenek a tűz közelében és csak a saját érdekeiket tartsák szem előtt.

A regényben ők azok a magyar főurak (a bódult füvesmester, Ajtony, a vagyonát halmozó Hümér ispán és a kapzsi tárnokmester, Dénes), akik, ha másik király jön, ugyanúgy hajlonganak. Nincsen értékrendjük, hitük, nem ismerik azokat a fogalmakat, mint hűség, haza vagy akár alázat és nem ragaszkodnak valójában semmihez és senkihez. Egymást is bármikor képesek elárulni. Aztán ott van a gyávák csoportja, akikkel szintén találkoztam: ők alapvetően jó emberek, de érdekből a szemüket és a fülüket is becsukják. A regényben őket testesíti meg a franciskánus Frater, akinek folyamatosan szól a lelkiismerete, de inkább az ivásba menekül. Ő az, aki nem meri befogadni a kolostorba a királyi udvarból kihajított Erzsébetet, mert már a következő uralkodót kell szolgálnia. Amikor azonban százak virrasztanak a haldokló szent ablaka előtt, nagy hangon meséli, milyen hűséges barátja volt Erzsébetnek és mennyit segített rajta.

– Adódik a kérdés: magadat beleírtad a történetbe?
– Van két szolgáló a türingiai uralkodóházban, Izolda, az udvarhölgy és Albert mester, a csodadoktor, akik tisztán látnak, de félnek. Nem mernek kiállni a véleményükkel, retorziótól tartanak. Titokban azonban segítik a gyengéket, a rászorultakat.

Kettős életet élnek tehát. Ilyenbe én is belecsúsztam korábban. Nem könnyű helyzet, sem benne lenni, sem kilépni belőle.

De így utólag azt mondhatom, főleg, hogy megírtam Erzsébet történetét, hogy abból kovácsoltam erőt, amitől menekültem. Az Ég tartja a Földet című regényem a hatodik, de egy történet írása sem érintett olyan érzékenyen, mint ez. Néha kívülről láttam egy helyzetet, néha visszaidéződött valami, néha rávilágítottam saját hibámra, néha feloldozást vártam magamtól. Árpád-házi Szent Erzsébet megmutatta nekem magát, de cserébe a lelkemet is bele kellett tennem a regénybe. Többször el is sírtam magam.

– Mondhatjuk, hogy visszavitted a saját 21. századodat a 13. századba. Nem féltél attól, hogy eltorzítod a valóságot?
– Nem, mert a karakterek ugyanazok most is, mint akkor.

– Kemény kijelentés.
– Az. De így lehet belőle tanulni. Én magam is úgy tudtam fejlődni, hogy szembenéztem az egykori gyávaságommal. Mint Izolda, az udvarhölgy. Neki olyan élethelyzetet találtam ki, hogy van egy titok az életében, amivel zsarolható, de egy nap megszólal a lelkiismerete, és mindent kockára tesz. Nem azért, mert hazárdjátékozik, hanem mert Erzsébet életéről van szó. Egy ártatlan, tiszta lélek megmentéséről. Cselekedete bátorrá teszi és megbocsájt magának.

Ez óriási dolog ám! Önvád nélkül, felszabadultan élni, béklyó nélkül.

Izoldát innentől kezdve nem érdekli, mivel fenyegeti a sötét oldal. Isten felé fordul és Erzsébet hű követője lesz. Kitart mellette akkor is, mikor mások elfordulnak tőle.

– Nézzünk meg egy olyan karaktert, aki egy pozitív szereplő, és számomra a legmeghatározóbb az egész könyvben. Ő Walter lovag, az egyetlen, aki valóban hűséges a királyhoz és a családjához, aki nem inog meg soha, akinek a bölcs tanácsaira mindig szükség van, és az egyetlen, aki őszintén mer beszélni a királlyal. Látszik, hogy fontos volt neked az ő folyamatos jelenléte. Ő valós személy?
– Szerinted van ilyen ember?

– Nem tudom. Remélem.
– Én is így vagyok vele. Ő a lelki kapaszkodóm, aki nem hős, nem ment meg senkit, és az a legfontosabb tulajdonsága, hogy LÉTEZIK. Olyan, mintha ő lenne a Szent Ágoston-i értelemben vett lelkiismeret. Az ő jelenléte az, amikor megnyugszol. Erényei és fizikai ereje miatt megtestesíti az akkori férfieszményt is, és ő az egyetlen, aki feltétel nélkül elhiszi az Erzsébettel történt csodákat. Komolyan veszi, amikor Erzsébet elmeséli neki kislányként, hogy álmában látta anyja meggyilkolását, majd felnőttként pedig férje halálát. Walter lovagba „beleszerettem”, elviszem magammal a könyv folytatásába is.

– Szóval lesz második kötet?
– Igen, már a címe is megvan: Az Ég tartja a hazát. II. András fiának, IV. Bélának az uralkodását fogom feldolgozni, a tatárjárás időszakát, természetesen megint sok-sok személyes szálat bemutatva. Béla személyisége azért érdekes, mert ő volt az a testvérek közül, aki - Erzsébettel ellentétben - soha nem tudta feldolgozni és megbocsátani anyjuknak, Gertrúdnak a magyar főurak általi kivégzését. Már az Ég tartja a Földet kötetben is előjön, hogy a bosszút csak arra a kis időre tudja félretenni magában, amíg Erzsébet meglátogatja őt Magyarországon, de amint magára hagyja, csak ezzel tud foglalkozni. Bosszúvágyának következményei pedig az egész ország tragédiájába torkollanak.

– A könyv megírása után hogyan fogalmaznád meg: ki számodra Erzsébet?
– Aki még tágabbra nyitotta a szívemet. Egy olyan szent volt, aki minden helyzetben helyt állt. Egy fiatal atya azt mondta nekem a minap, hogy úgy írok és beszélek Erzsébetről, mintha egy családtagom lenne, vagy egy jó barátom. Mert az lett.

Amikor befejezek egy regényt, elengedem a szereplőim kezét. Őket ott hagyom a „secret garden” - emben, a képzeletvilágomban. Erzsébet azonban jött velem, a szívembe zártam és ott is marad.

Lenne helye személyiségének a 21. században. Szükségünk van rá, mert az ő üzenete örökérvényű: tiszta hit, őszinteség, egyszerűség és a valódi, feltétel nélküli szeretet. Semmi farizeusság. Hitélete egyensúlyban van a cselekedeteivel. Ami abszolút nem könnyű. Ezt tanultam tőle, vagyis tanulom…

Beszélgetőtárs: Sáhó Eszter