
Született hősök
6 éves ikerfiúk mentették meg a 3 éves fuldokló kislány életét. Majdnem rémálommá vált egy Floridában nyaraló család számára vakáció. Az édesanya a medence partján éppen indulni készült, ám mialatt ő pakolt, egyik kislánya óvatlanul beleesett a medencébe. ...

Házkutatás a plébánián: büntetendő lenne a segítségnyújtás?
Élelmiszert adományozott rászorulóknak a csépai plébánia vezetője, rendőrök és hivatali ellenőrök kérték számon a tettéért. Több lakos jelezte a hatóságnak, hogy Antal András (a fotón ő látható Ferenc pápa mellett) római katolikus diakónus – aki a téves ...

Esendők vagyunk
Tizennyolc nap után sikeresen kimentették mind a 12 gyermeket és az edzőjüket a thaiföldi Tham Luang barlangból. Vége jó, minden jó. Csakhogy nincs vége, és nem is jó minden. Nyilván nem lehet jó minden, hiszen ugyan a barlang fogságába esett csapat összes ...

Ferenc pápa is követi a foci VB-t
Sokakat meglepett Brazília kiesése, de talán még meglepőbb lehetett a Vatikánba látogató braziloknak Ferenc pápa reakciója. Múlt vasárnapi Angelus imádság után a Szent Péter téren összegyűlt hívek zászlajai közt feltűnt Ferenc pápának néhány brazil zászló ...

Beer Miklós: Ez egy keresztény ország?
Egyetlen önző programjáról, a reggeli úszásról nem mond le a 75 éves váci megyéspüspök. Tabukérdések meglepő válaszokkal. Hajléktalanság, a püspöki konferencia tévedései, cigányság, politika, menekültek, abortusz és eutanázia - néhány Beer Miklós ...

Ki akartak végezni egy főpásztort a Fülöp-szigeteken?
A pontos indíték nem ismert, ugyanis a felfegyverzett támadót megölték a rendőrök. Cebu neve eddig onnan lehetett ismerős a magyarok számára, hogy ebben az ázsiai városban jelentették be: hazánk rendezi 2020-ban a következő Nemzetközi Eucharisztikus ...

Fuldokló életét mentette meg a Down-szindrómás fiú
A 17 éves úszó nemzeti hős lett hazájában. Nyár van, s ezt az évszakot sokan vízpartok mellett, strandolással töltik. Így tett tavaly az a 10 és 14 éves testvérpár is, akik Olaszországban fürödtek a tengerben. A dagály veszélyével azonban nem számoltak, s ...

Ilyen, ha (f)elszabadul a templomépítészet Indiában
Aligha van a világban két egyforma templom, mégis, szinte kivétel nélkül kinézete alapján mindegyikről el lehet dönteni, hogy az egy templom. Nem így a gyarmati uralom alól felszabaduló Indiában, ahol szembeszálltak azzal, hogy a templom csak templomszerű ...

Duterte: Bizonyítsd be, hogy van Isten és lemondok!
A Fülöp-szigetek hírhedt elnöke miután lehülyézte Istent, most tőle teszi függővé lemondását. A javában római katolikus ország vezetője eddig is igen bonyolult a kapcsolatot ápolt az egyházzal. Múlt pénteken mondott beszédében sem javított ezen, amikor a ...

Jön a pápa Magyarországra?
Sajtóhírek szerint 2020-ban Budapestre érkezhet egy rendezvény miatt a katolikus egyházfő. Mi igaz ebből? Nagy várakozással tekintenek egyesek Ferenc pápa hazánkba érkezése felé. Olyannyira, hogy már 2016-ra is jövendölték érkezését, majd miután kiderült, ...

Így énekli egy sztárdalnok a legendás fohászt
Generációk nőttek fel a legismertebb magyar katolikus dalszerző dalain – egyik szerzeménye egy tehetségkutató mentorának hangján csendült fel a Papp László Budapest Sportarénában. Sillye Jenőt sokak számára nem szükséges bemutatni. Aki mégis most ...

Amire nézek, az vagyok – Lélekemelő #15
Varga László püspök ezúttal a látás, megvilágítás, tekintet, szemlélés világára irányítja figyelmünket. Július 2.Nem kell utánozni a szenteket, csak tanulni az életükből. Páratlanul egyediek, miként te magad is. Isten téged akar szentté tenni! Engedd meg ...

Kutyául érzem magam. Beleírják a személyimbe?
A toleranciának látszó nemi összezavarodottság nem építi, hanem rombolja a társadalmat. Nemzetközi vonaton ülök, ahol az utasok kényelmét szolgálandó némi olvasnivalót is felkínál a vasúttársaság. Az aktuális címlapról egy "díva" mosolyog rám, aki nőiesen ...

Megváltoztatta Ferenc pápát a menekültek tragédiája
Pár órája fejeződött be a menekültekért bemutatott szentmise, amelyet Ferenc pápa celebrált a lampedusai menekülttáborban tett látogatása emlékére, amely őt is átformálta. Közel 200 menekült és az őket segítő szervezetek munkatársai voltak jelen a Szent ...

Tényleg afrikai misszionárius lesz a pápa hazai nagykövete
A magyar államfő hozzájárulása után a pápa kinevezés is megérkezett, és ezzel biztossá vált: a verbita érsek Uganda után Budapesten fog szolgálatot teljesíteni. Michael August Blume atya, akinek várható kinevezéséről és néhány érdekességről személyével ...

Hölvényi György: Az alapító atyákhoz méltó Európai Unióért dolgozunk
Az Európai Parlament magyar képviselője Brüsszelben nyilatkozott a SZEMléleknek az iszlámmal való párbeszédről, a migráció kihívására adható válaszokról, az üldözöttek felkarolásáról, szóba került kontinensünk jövőképe is. – Vannak elérhetetlen emberek, ...

Egy francia katolikus férfinak köszönhetjük a foci VB-t
A pápai enciklika is nagy hatással volt a FIFA későbbi elnökére. Jules Rimet 1873-ben született egyszerű család fiaként egy francia faluban. Már gyermekként is különös figyelemmel volt a szegények iránt, amelyet a már 17 éves fiú szívében tovább erősített ...

Lady Gaga, gyere Biharba és vegyél magadnak rendes ruhákat!
A Dior lekoppintotta a román népviseletet, de a bihari asszonyok nem hagyják annyiban! Nem csoda, ha a partiumi Bihar megyében hagyományos román népviselet megihlette a divatház tervezőit, ám valamit elfelejtettek: a gyönyörű motívumok, formák, színek, nem ...

Ki mondta, hogy rockzenével nem lehet hirdetni Isten Igéjét?
Fejrázós rockzenével evangelizálnak már 15 éve. A Hang a pusztában (La Voz del Desierto) egy madridi alapítású keresztény rock banda, akiknek szándékuk, hogy emlékeztessenek mindenkit a boldogság valódi forrására. A 7 tagú bandából hárman papok, de közös ...

Mit tehet a krikett a világbékéért?
Vallásközi turnéra indul a Vatikán krikett csapata, hogy így hirdesse a különböző vallású emberek közti jó kapcsolatot és felhívják a figyelmet a hit éltető szerepére a társadalomban. A Szent Péter Krikett Klub 12 napos turnéra indul az Egyesült ...

Templom lett egy magyar vízimalomból
Miközben számos szakrális épületet gazdasági létesítménnyé alakítanak a nagyvilágban, idehaza ennek a fordítottja történt. Szent Anna nevét viseli a béri vízimalom, ám ez nem csupán kedves elnevezés, hanem arra utal, hogy Bér újraalapított római katolikus ...

A gyerekek hiteles tanúságtevőket keresnek
Vallja a Dél-Ázsiából visszatérő Jó házaspár, akik legutóbb gyermekeikkel együtt egy évet töltöttek a térségben misszionáriusként. Jó András református, felesége, Angelika pedig evangélikus hitoktató először 1999-ben jártak a távoli földrészen, akkor egy ...

Láttál már így bugizó papokat?
Ha utolsónak érkezel, készülj fel a "legrosszabbra"! A papszentelés nagy ünnep, pláne, ha egyszerre 7 papot szenteltek fel! Louisiana államban, a Lafayette-ben élő közösség meg is adta a módját és hatalmas, lagzira emlékeztető bulival ünnepelte meg ezt a ...

Csodával határos: életben vannak a barlangban eltűnt gyerekek
9 napja tűnt el egy tucatnyi 11-16 éves fiatal sportoló és 25 éves segédedzőjük, mindannyian túlélték a drámát. – Mennyien vagytok?– Tizenhárman.– Tizenhárman? Nagyszerű! Így kezdődött a két brit speciális búvár és a thaiföldi focisták között a párbeszéd, ...

Gyerekesnek lenni jó!
Szülőként nem könnyű boldogulni, elégedettnek lenni önmagunkkal. Önismereti egyperceseket felsorakoztató könyvet ajánlunk egy gyakorló anyukától, aki gondolatfeszegetéseivel néha vitára, de főképp boldogulásra hívogat. Reggel van. Nagyon reggel. Hallom a ...