Mit tehet a krikett a világbékéért?
SZEMlélek 2018. július 04.

Mit tehet a krikett a világbékéért?

Vallásközi turnéra indul a Vatikán krikett csapata, hogy így hirdesse a különböző vallású emberek közti jó kapcsolatot és felhívják a figyelmet a hit éltető szerepére a társadalomban. 

A Szent Péter Krikett Klub 12 napos turnéra indul az Egyesült Királyságban. Útjuk során muszlim, szikh, buddhista és zsidó csapatokkal is megmérkőzik majd az angol szeminaristákból álló csapat, amely 2013-ban alakult meg.

web3-st-peter-vatican-cricket-team-facebook-i-st-peters-cricket-club-vatican_1.jpg

 

 

Első ellenfele a jezsuita Stonyhurst College csapata lesz. Ezután Londonban folytatják a turnét, ahol a Canterbury érsekség anglikán csapatával egyesített válogatottjuk összeméri erejét a vallásközi csapattal, ahol muszlimok, szikhek, hinduk, buddhisták és zsidók is játszanak.

A vallásközi meccsek után az angol Parlament csapata ellen is pályára lépnek, majd a nemzetközösség válogatottjával és a királyi krikett klubbal is megmérkőznek a Windsor kastélyban. Július 8-án a vatikáni különítmény a fiatalkorúak börtönében szentmisén veszt részt, majd a fogvatartottakkal is játszanak egy meccset.

A turné során a vatikáni csapat ellátogat egy londoni mecsetbe, egy szikh gurdwarába, egy hindu templomba és egy zsinagógába is, hogy ezzel is erősítsék a vallások közti kapcsolatot és felhívják a figyelmet a hit éltető szerepére a társadalomban.

(aleteia.org)

süti beállítások módosítása