Szülőként nem könnyű boldogulni, elégedettnek lenni önmagunkkal. Önismereti egyperceseket felsorakoztató könyvet ajánlunk egy gyakorló anyukától, aki gondolatfeszegetéseivel néha vitára, de főképp boldogulásra hívogat.

Reggel van. Nagyon reggel. Hallom a kávédaráló testes zörgését, érzem a kávé illatát. Egy perc és kiülök a teraszra kortyolni. Gyerekes a pizsamám. Egy kivételével mind az, férjem bánatára. Ezen egy masnis kutyafej van, szerintem cuki. Borinak és Nándinak is tetszik. Ez már gáz, ugye?

Hetek óta a korai órákban, amikor mindenki alszik még, én olvasok egy könyvet. Gyerekes gondolatok címet adott neki Dorka, az új barátnőm. Ismerem őt. Tudom mit gondol akkor, amikor nehezek az esték öt gyermekkel, nem jutnak el a párnáig a kis fejek, meg a nagyok sem. Azt is tudom, mit gondol arról a szóról, hogy MINDJÁRT! Tudom, hogy volt olyan a család életében, amikor lánya tornazsákja fél év alatt egyszer sem került haza kimosásra. Herner Dorka beleköltözött a mindennapjaimba.

Ha leemeled a könyvesbolt polcáról ezt a könyvet, akkor kérlek téged arra, hogy ne esti olvasmányod legyen, mert olyan, mintha agyonütne egy nagy energiabomba. Lendületet ad, erőt a napra, hitet abban, hogy nem rontod el sem a gyerekeket, sem magadat. Hogy vannak még rajtad kívül nők, akik ugyanúgy aggódnak, sírnak, örülnek, a pokolba kívánják az anyaságot, máskor meg a legnagyobb csodaként élik meg a pillanatot.

Herner Dorka pszichológus tizennégy évnyi gyerekes tapasztalatait olyan durván őszintén tárta elém, hogy kiteljesedek olvasás közben. Nem mindig értek egyet Dorkával. Akkor fennhangon vitatkozom vele és jönnek a gondolatok. A megoldások a problémákra. Működik!

Figyelj, szülő! Mindig kirázott a hideg attól, amikor arra kértem a gyermekemet, hogy kérjen bocsánatot a tesótól, akit megbántott, fellökött, vagy apától, papától, mamától valamiért.

– Kérj bocsánatot!
– Boocsáánaat! Na, mehetek már?
– Mehetsz.

Most komolyan, ezzel elintéztük? Amikor látom a szemében azt, hogy nem bánta meg, akkor ez a szó nem segít. Dorka feszegeti a gondolatot, motoszkál bennem és elindul valami. Megoldást találok rá magamban. Továbbgondolom a kis sztorit. Belekényszerítem a gyermeket egy helyzetbe, megteszi amit kérek, s pont. Nem jó. Kipróbáltam máshogyan. Megbántott engem. Lehajtottam a fejem, szomorú voltam. Nem kértem fennhangon a bocsánatát. Két perc sem telt el, a kis kezek a nyakam köré fonódtak, megpuszilt. Szavak nélkül kért bocsánatot. Hagytam a pillanatot, a helyzetet kibontakozni, s megtörtént a csoda.

Önismeretei egypercesek szülőknek. Szösszenetek a mindennapokról, a tiedről, az enyémről, Dorkáéról. Lehet szeretni egy betegséget? Hasznos a kiabálás? Vannak határok? Ó, azok a határok!

Nálunk nem lehetett az új kanapén enni. Aztán egyszer Krisztián elindított egy izgalmas mesefilmet, konkrétan Coco mama történetét. Egy kisgyermek családja ősidők óta megveti a zenét, Miguel mégis arról ábrándozik, hogy híres muzsikus lesz. Megnyílik előtte a holtak birodalma, fantasztikusan, viccesen, sírósan. Családi történet, jó dallamvilággal. A vacsora mindjárt beköltözött a kanapéra. Dorkáéknál is hasonló a szituáció, nem lövöm le a poént, fennhangon röhögtem, még a kávém is kuncogott.

De sírtam is. Ha érzelgősre veszed a figurát, olvasd el még a könyvesboltban gyorsan a 39. oldalon található írást: Várom a nyugdíjaskoromat.

Ha bármi megakadályoz abban, hogy megvedd a könyvet, keress meg engem. Odaadom. Tudod miért? Azért, mert irtó fontosnak tartom, hogy te is belépj saját gondolataid világába!

"Hiszem, hogy az a jó neki, ha néha a fala is vagyok, mert azzal védem és megtartom, és közben lassan és fokozatosan engedem és megengedem és átengedem és kiengedem és elengedem."

Adorján Andrea