Tizennyolc nap után sikeresen kimentették mind a 12 gyermeket és az edzőjüket a thaiföldi Tham Luang barlangból. Vége jó, minden jó. Csakhogy nincs vége, és nem is jó minden.

Nyilván nem lehet jó minden, hiszen ugyan a barlang fogságába esett csapat összes tagja sikeresen kiszabadult, egy búvár az életét vesztette a mentési munkálatok során. Egy áldozata tehát van a történetnek, akiről nem szabad megfeledkezni. Az sem jó, hogy a mentés óriási áldozatokat követelt anyagilag is, több ezer ember közreműködésére volt szükség, többen külföldi szakemberek voltak.

Vége sincs a történetnek egyelőre. Az hagyján, hogy még tart a bennrekedtek orvosi vizsgálata és várni kell az eredményekre, de ezek rövidesen meglesznek, és remélhetőleg egészségesen mehet mindenki haza a kórházból. Az azonban még sokkal tovább – alighanem az életük végéig – el fogja kísérni őket, ami történt velük.

A csapatban 11-16 éves gyerekek és egy 25 éves fiatal edző volt. Nekik fel kell dolgozniuk azt, hogy napokig halálfélelemben éltek.

Nyilvánvalóan az első rémület az volt, amikor rájöttek, hogy nem tudnak kijutni a barlangból. Most még nem tudhatjuk, hogy pontosan mi történt, hogyan jutottak el végül a bejárattól 4 kilométerre lévő üregig, ahol meg tudták húzni magukat. A következő kilenc napot vaksötétben töltötték, csak a mennyezetről csöpögő vízzel tudtak táplálkozni, meg azzal, ami náluk volt – nyilván nem kilenc napra, de még csak nem is kilenc órára tervezték a barlangi túrát. Az egyetlen reményük az volt, hogy megtalálják őket, de nem tudhatták, hogy melyik pillanatban emelkedik tovább a víz szintje annyira, hogy a menedékül szolgáló üreget is ellepje, és nem tudhatták azt sem, hogy előbb találják-e meg őket, mint éhen halnak. Vajon ez alatt a kilenc nap alatt mi játszódott le a gyerekfejekben? Hányszor estek pánikba, kaptak sírógörcsöt, hányszor tört ki valamilyen konfliktus, miközben nem is látták egymást és azt sem, hogy pontosan hol vannak? Ez a kilenc nap kitörölhetetlenül megváltoztatta őket, ez egészen biztos. Már sohasem lesznek ugyanazok az emberek. De további kilenc napnak kellett eltelnie, mire végre valamennyien kijutottak. Nyilván ez is embert próbáló volt. És az is embert próbáló lesz, amikor visszakerülnek majd a korábbi életükbe, ahol még sokáig csodabogarakként fognak rájuk nézni. Még ki sem kerültek a barlangból, máris hollywood-i producerek jelentek meg a helyszínen. Máris rengeteg meghívást kaptak, így el fognak jutni olyan helyekre, ahova egyébként soha nem jutottak volna el. Még sokáig el fogja őket kísérni ennek a történetnek minden hozadéka, évek múlva maradnak majd csak kettesben magukkal és az egész sorsfordító históriával.

A fiatal edző, a mindössze 25 éves Ek a felelősséget is egész életében magával viszi. A mi normáink szerint egyértelműen ő a felelős azért, hogy ilyen helyzetbe kerültek. De sokan hősként is tekintenek rá, aki kilenc napon át tartotta a lelket a fiúkban, és a hírek szerint tényleg csak annyi táplálékot és vizet vett magához, amennyi az életben maradásához kellett – ő volt a legrosszabb fizikai állapotban. Maga is sokat tett, hogy túléljék ezt a balul sikerült kalandot. Ugyanakkor, ha nem viszi be a fiúkat a barlangba, a segítségükre siető búvár ma is élne, és ezt Ek is tudja, vagy tudni fogja, ha majd megmondják neki. Nyilvánvalóan Thaiföldön is megtörténik majd a felelősségre vonása, de az is biztos, hogy ha már ilyen helyzetbe kerültek, akkor hősiesen helyt állt.

Magam egy labdarúgó egyesület elnöke vagyok. Tudom és látom, hogy a 25 éves fiatal edzők is még szinte gyerekek, óriási felelősség van a vállukon, de erről a felelősségről alig tudnak valamit. Csak a diplomás edzők kapnak olyan képzést, amiben pedagógia, pszichológia és jogi ismeretek is szerepelnek. Azok, akik csak különféle tanfolyamokat végeznek, egyáltalán nem, vagy elhanyagolható mértékben kapnak ilyen tudást.

25 évesen még maguk is félig gyerekek tele kalandvággyal, viszont minimális tapasztalattal. Mégis őket állítják bíróság elé, ha valami baj történik a rájuk bízott gyerekekkel. Ek korábban szerzetes volt, aligha lehetett felelőtlen ember, de mégis mindössze 25 éves, és nem volt kellően előrelátó.

Ne csorbítsuk azoknak a felelősségét sem, akik nem tették elég biztonságossá ezt a barlangot! Ahogy lenni szokott, egy tragédia kell ahhoz, hogy megtegyék a kellő biztonsági intézkedéseket. Tudható volt, hogy ez egy veszélyes barlang, ám a figyelmeztető táblák kivételével semmi nem állt rendelkezésre, amivel meg lehetett volna előzni ezt a balesetet és egy búvár halálát. Majd most.

A felelősség kérdése mellett nem lehet elmenni az emberi nagyság mellett sem. Ek és a 12 fiú kilenc plusz kilenc napig kitartott, kijutottak mindannyian és ehhez óriási hit és erő kellett. Pedig nyilván rengeteg érzelmi hullámzáson estek át és most még csak ők tudják, hogy lelkileg mit éltek meg. De természetesen le a kalappal az előtt a több mint ezer ember előtt is, akik közreműködtek az ő megmentésükben.

Többen napokig bennmaradtak a barlangban a fiúkkal, sokan a saját életüket is veszélyeztették, és volt aki fel is áldozta.

Ha a vége jó, minden jó? Nem, nem minden jó. Esendők vagyunk. De megyünk tovább, és mindig többet tudunk meg önmagunkról.

Gundel Takács Gábor

(Nyitókép forrása: abc.net.au)