Autista gyerekek családjai számára szeretne a Léleköntő program olyan teret adni, ahol nemcsak munkatársakként, hanem egyben közösség tagjaiként is tekintenek egymásra. A Nem adom fel Alapítvány munkatársai arra szövetkeztek, hogy a családok növekedését és megerősödését szolgálják. Vető Annával, a…
Dr.Kocsis Anita Dominika ügyvédként dolgozik, egy tanácsadó céget is vezet és nagyon szeretne hatékonyabban segíteni a szenvedélybetegeken. A miértről és a hogyanról beszélgettünk.
A Válasz Online páros interjújában a magyar katolikus egyház fejét, Erdő Péter bíborost és Darák Pétert, a Kúria elnökét ültette egy asztalhoz.
Rockzene a műtőben, villamosvonal a tervasztalon, kilépés a politikai sémákból, orvosképzés a láthatáron – bőven akadt témánk a kormánypárti polgármesterjelölttel.
A vallásközi párbeszédet kutató és aktívan gyakorló katolikus teológus a jógavita kapcsán nyilatkozott a SZEMléleknek.
Annyit árt a természetnek az emberiség, mint egy aszteroida becsapódása – az éghajlat változása új betegségek megjelenésével is együtt jár. Erről beszélgettünk dr. Szathmáry Eörssel, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatójával és tudományos főmunkatársával, dr. Földvári Gáborral.
Józsefváros újonnan megválasztott polgármestere szerint erős közösségek nélkül nincs erős társadalom, ebben fontos szerepük van az egyházaknak is. Nagyinterjú buszfórumról, megforduló mikrofonról és a mózesi kőtáblák örök aktualitásáról.
Ismert emberek kedvenc novelláikat ajánlják. Legalább ugyanilyen érdekes elolvasni, miért pont arra az elbeszélésre esett a választásuk. Jókai Anna születésének évfordulóján bemutatják a kötetet.
Igaz Bálint államilag kitüntetett sportmasszőr, volt válogatott atléta és még fotósként is dolgozik a sporteseményeken. Munkájának rejtelmeiről beszélgettünk.
Szentszéki szóvivőként sok szép üzenetet tolmácsolhatott, de botrányok és egy pápai lemondás kommunikációja is osztályrészül jutott neki. Mindezekről őszintén vallott a SZEMléleknek adott interjúban.
A Felelős értelmiség október 31-én tartandó közéleti fórumán előadást tartó professzorral a hazai és nemzetközi hidrológiai kihívásokról beszélgettünk.
Az év női főszereplőjének választott színművész szívesen kávézna a pápával, s bár nem tartja magát vallásosnak, rendszeresen imádkozik.