Csapodi Zoltánnal, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatójával beszélgetünk az ÉGIG-ről, azaz az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiumáról.
Egy ismerős arc a képernyőről, ismerős mondatok a magyar irodalomból – olyan kezdeményezést mutatunk be olvasóinknak, ami pólókra nyomott versekkel épít párbeszélő közösséget.
Dobronay László filmrendezővel egy dokumentumfilm forgatásakor találkoztam először. Már akkor furcsa volt a belőle áradó nyugalom. Később tudtam csak meg, hogy volt egy halálközeli élménye. Ennek tanulságairól beszélgettünk.
Házasság ünnepe van. A kapcsolat nem fogyasztási cikk, hanem küzdelmes és mégis szép valóság. Egy olyan házaspár vallomását tesszük közzé, akiknek az életébe gyermekük születése és nevelése hozott egyszerre áldást és küzdelmet is.
Két esztendeje ért véget a Reformáció Emlékéve. De vajon milyen hatása volt ránk, a közösségeinkre, az egyházainkra? Erről beszélgettünk az emlékév miniszteri biztosával.
A SZEMléleknek nyilatkozó lány épp abban a kínai városban tanul, amelyet most karanténba zártak. Kalandosan sikerült csak elhagynia az ázsiai országot, de épségben eljutott Szöulba.
Évtizedes tapasztalattal érkezett a fogyatékos ellátás kísérleti programjába. Munkatársaival egy országos hálózat létrehozásán dolgoznak. Elfogadásról, nehézségekről beszélgettünk.
A Magyar Orvosi Kamara új elnökével hálapénzről, egészségpolitikáról, orvos-beteg kapcsolatról beszélgettünk.
Hajléktalanokat gondoz, egyidős a szegedi dómmal, pápamobilon utazott, aktív tagja a SZEMlélek Klubnak. Nagyinterjúnk a 90. születésnapjához közeledve is energikus főpásztorral.
Igazi zenetanárnő, konzervatív és egyben haladó értékekkel. Zenei nevelésről, ízlésekről és a jazz szenvedélyéről beszélgettünk a nagy sikereket elért Dzsászti Énekstúdió alapítójával, Radóczy Jusztinával.
A Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnökével az Úrvacsora Évének meghirdetése kapcsán beszélgettünk a keresztény egységtörekvés aktuális témáiról.