Jálics Ferenc sokak életét vitte közelebb Istenhez a szemlélődő imamód gyakorlatának kifejlesztésével.
Ferenc pápa a Vatikánon belüli korrupcióellenes harcról és a meghasonlott hitű hívekről is nyilatkozott.
Marxista forradalmár, aki populista programot indított el az összes nemzetben – legalábbis ezeket közli "tényként" a katolikus egyházfőről a Magyar Nemzet.
A nyugalmazott püspök egyszerre elégedetlen és reménykedő. A farizeusi reakciókon igyekszik mosolyogni, a szegényeket ajándéknak tartja a társadalom számára, a járvány pedig szerinte segíthet jobban odafigyelni embertársainkra.
1979 óta 2020 lehet az első olyan év, mikor a mindenkori pápa nem látogat meg egyetlen külföldi országot sem.
A Szentföld gondnoksága több ezer rászoruló keresztény számára biztosít otthont, akiknek esetleg el kellene hagyniuk szülőföldjüket
Ismert, hogy a legnagyobb olaszországi maffiacsoportok szeretik körülvenni magukat a vallás aurájával.
Charlotte Kreuter-Kirchhof jogász professzorként és a Hildegard Egyesület elnökeként dolgozik. Munkájához hozzáadódik a Vatikáni Gazdasági Tanács tagságával együtt járó új feladatkör.
Felmerült egy meglepő vád, amelynek valóságtartalmáról a hazánkban legilletékesebb személynél érdeklődtünk.