"Ferenc pápa nem megy szembe az egyház tanításával"
Varga Laci atya 2020. október 25.

"Ferenc pápa nem megy szembe az egyház tanításával"

Szívünk állapotát azonban jól mutatja, hogy szavaira hogyan reagálunk. Varga Laci atya gondolatai.

ashwin-vaswani-55k45bgfuf8-unsplash_szerk.jpg

Ferenc pápa nem megy szembe az egyház tanításával. A mi félelmünk és gyűlöletünk viszont szembe megy az evangéliummal és Jézus tanításával.

Nem csak az a fontos mit mondott Ferenc pápa a melegekről, hanem sokkal inkább az, hogy mi keresztények erre hogyan reagálunk. Kiderül mi van a szívünkben. Boldogok a tiszta szívűek.

Ahol a "gazdaságkor" diktatúrája által leselejtezett emberek felé tombol az igazságtalanság, ott mindig szükség lesz a velük való közösségvállalásra. Ez az egyház prófétai küldetése!

Boldogok, akik nyitott szívvel élnek. Befogadják azokat is, akiket mások elutasítanak, megvetnek, kirekesztenek. Ők az irgalom edényei, ezért nekik is irgalmaznak.

Boldogok, akik nyitott szemmel járnak és a hitükkel is látnak. Ott és azokban is meglátják Istent, ahol és akikben mások nem is sejtik. Az Úr jelen van, nyisd ki a szemed!

Boldogok, akik figyelmesen hallgatják és meg is hallják, sőt tettekre is váltják Isten szavát! Az Úr szól ma is, nyisd ki a füled!

Megosztott világunkban prófétai jel lehetne, ha a katolikus karitász, a református, evangélikus, baptista szeretetszolgálat egységben és egyetlen Irgalmasság Házaként működne.

(Forrás: Laci atya fb oldala, nyitókép: unsplash.com)

süti beállítások módosítása