Az elmúlt héten Varga László püspök az ellenségeinkkel vívott harcainkról, a megbocsátásról és az elfogadásról elmélkedett.
Sokakat felizgatott a New York államban újonnan bevezetett szabályozás, amelyről mi is hírt adtunk, nem kevés kritikát zúdítva ezzel magunkra.
1200 fiatal gyűlt össze az egész országból a budapesti Elek Gyula arénában, hogy együtt ünnepeljenek, és valamiképp bekapcsolódjanak a közép-amerikai Ifjúsági Világtalálkozó programjába.
Varga László püspök ezúttal a hajszoltságról, a szeretet működéséről, az élet és az ima egységéről osztotta meg gondolatait.
A SZEMlélek tudósítója is ott van a Ferenc pápa részvételével zajló Ifjúsági Világtalálkozón. Videós helyszíni beszámoló 12 ezer kilométerrel és fél tucat időzónával odébbról.
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete új tagjának Fa Nándort választották a klub tagjai. Pedig soha egyetlen érmet sem nyert olimpián, világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon.
A katolikus pap egy televíziós műsorban fejtette ki álláspontját a saját nemükhöz vonzódók lelki gondozása kapcsán. A megszólalását követő reakciók láttán az alábbi gondolatait fogalmazta meg.
Ezen a héten Varga László atya a valóságról, az Isten elől való rejtőzködésről, a szeretet kiáradásáról vallott.
A krakkói Ifjúsági Világtalálkozón önkénteskedő lány ezúttal Közép-Amerikában tart előadást. Már ott van Costa Ricában, utána pedig irány Panama!
Ezen a héten Varga László az igazság szeretetéről, halálfélelemről és halálvágyról is megosztotta gondolatait.