Hogy lehet halhatatlanná válni?
SZEMlélek 2019. január 25.

Hogy lehet halhatatlanná válni?

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete új tagjának Fa Nándort választották a klub tagjai. Pedig soha egyetlen érmet sem nyert olimpián, világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon.

fa1_1.jpg

Fa Nándor magyar hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó, az első magyar, aki egyedül kerülte meg vitorlásával a Földet, amelyet összesen ötször vitorlázott körbe - és így ötször kerülte meg a Horn-fokot is – ebből háromszor egyedül, kétszer pedig másodmagával teljesítette a távot.

Székesfehérváron született 1953. július 9-én. Négy fiútestvér közül a legkisebb, de amolyan mesebeli módon, ő jutott közülük legmesszebbre. Azt a fajta kitartást, munkába vetett hitet, elszántságot, az elveihez való hűséget, ami mindig is jellemezte, a szüleitől kapta, tanulta.

1970 óta a Köfém SC (későbbi nevén: Alcoa Köfém SC) versenyzője volt. Kajak-kenu volt az első sportága, majd vitorlázásban, finn dingi hajóosztályban versenyzett. Egyike azon sportolóknak, akiknek az 1984-es olimpia bojkottja elvette az álmait, és emiatt befejezte a versenyzést az olimpiai hajóosztályokban.

Barátjával, Gál Józseffel megépítette a 31 láb hosszú Szent Jupát nevű túrahajót, amellyel 1986-87-ben délről kerülve a Jóreménység fokát és a Horn-fokot – a klasszikusan nehéz útvonalon – 2 év alatt körül vitorláztak a Földet. Útközben találkoztak a BOC Challenge földkörüli vitorlásverseny mezőnyével és ez meghatározta Fa Nándor jövőjét. Amikor befejeződött a Szent Jupát útja, azonnal megkezdte a felkészülést a következő BOC Challenge-re, újra versenyzővé vált.

1988 és 1990 között megtervezte és megépítette az első magyar óceáni versenyvitorlást. A 60 láb hosszú Alba Regia Székesfehérváron, a KÖFÉM egyik gyárcsarnokában épült. 1990-1991-ben részt vett vele a BOC Challenge négyszakaszos, egyszemélyes földkerülő versenyen, ahol a 11. helyen célba ért, azaz első magyarként egyedül körbe vitorlázta a Földet.

1992-ben újabb saját tervezésű és építésű hajóval vágott neki a Vendée Globe elnevezésű egyszemélyes földkerülő versenynek, amelyet megállás és külső segítség igénybevétele nélkül kell teljesíteni. 1993. március 30-án 128 nap alatt teljesítve a távot, 5. helyezettként ért célba, ahol harmincezer érdeklődő várta, köztük mintegy száz magyar újságíró, tv- és rádióstáb. Nem véletlen, hiszen ő volt a legjobb nem francia versenyző. Egy olyan ország színeit képviselte, amelynek nem hogy óceán, de tenger sem nyaldossa a partjait.

A következő, 1996-os Vendée Globe-on már nyerőesélyesként tartották számon. Új, saját fejlesztésű eszközökkel és megoldásokkal felszerelt Budapest nevű hajójával indult, ám számos technikai megpróbáltatás és balszerencse érte. Többek között egy daru karbantartás közben leejtette a hajóját a betonra, majd verseny közben egy teherszállító hajóval ütközött. Miután a szükséges javítások után harmadszorra is elrajtolt, újabb súlyos műszaki problémával kellett szembesülnie, ezért a verseny feladására kényszerült, és egy időre fel is hagyott az óceáni versenyvitorlázással.

2001-ben a Vendée Globe földkerülő szólóverseny mintájára létrehozta az Egyszemélyes Balatonkerülő Vitorlásversenyt 8 méteres nyitott kategóriájú hajók számára, ezzel lehetőséget teremtve a fiatal generáció számára, hogy tapasztalatokat szerezzenek a szólóvitorlázásban, és átadja számukra a saját tudását is.

Fa Nándor 2012-ben újabb óceáni vitorlázó projektet indított el, az úgy nevezett Spirit of Hungary-t, hogy még egyszer teljesítse a Vendée Globe szóló földkerülő versenyt egy saját tervezésű versenyvitorlással. A közel 5 évig tartó projekt időtartama alatt több kisebb versenyen is elindult, 2014. december 31-én pedig starthoz állt a Barcelona World Race 2014-2015 versenyen, társa, másodkormányosa az új-zélandi Conrad Colman volt. Nyolc hajó indult el a Földet megkerülő versenyen, amelynek Fa Nándor a mezőny legidősebb, Conrad Colman pedig a legfiatalabb tagja volt. 2015. április 21-én értek célba hetedikként 110 nap, 10 óra, 59 perc, 40 másodperces időeredménnyel. A projekt végcéljaként a Spirit of Hungary-vel 2016-ban harmadszor is elindult a Vendée Globe vitorlásversenyen. A mezőny legidősebb versenyzőjeként, 63 évesen 93 nap, 22 óra, 52 perc, 9 másodperces idővel, azaz 35 nappal gyorsabban teljesítve a távot mint 1992-ben, 2017 február 8-án a 8. helyen ért célba. A célba érése után bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől.

fa2.jpgA SZEMlélek szerzője halhatatlan magyar sportolók társaságában Fa Nándor egyesületi taggá avatásán – Gábor mondott laudációt az ünnepségen. Balról jobbra: Dr. Magyar Zoltán, Rejtő Ildikó, Dr. Török Ferenc, Dunai II Antal, Wichmann Tamás, Keleti Ágnes, Fa Nándor, Polgár Judit, Vaskuti István, Dr. Kárpáti György.

Munkásságának és sportolói pályafutásának köszönhetően 1993-ban Székesfehérvár díszpolgárává választották, és megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. 2003-ban megkapta a Nemzeti Sportszövetség Különdíját. 2017-ben Magyar Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést kapott, ő lett az év magyar vitorlásversenyzője, és átvehette a Magyar Örökség díjat is. Három könyvben írta meg az élményeit: A Szent Jupát 700 napja 1998-ban, a Magad, uram, 2017-ben, a Kalandjaim a Föld körül című könyve pedig 2018-ban jelent meg. A Magyar Vitorlás Szövetség 2018-ban tiszteletbeli elnökének választotta.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai Fa Nándort választották, őt tartották érdemesnek arra, hogy az egyesület új tagja legyen. Ezzel Ő a 42. halhatatlan magyar sportoló. Ám ő az első, aki sportolói pályafutása során egyetlen érmet sem nyert olimpián, világbajnokságon, vagy Európa-bajnokságon. Mégis rá szavaztak. Tették ezt azért, mert pontosan tudják, hogy egy érem ugyan nagyon fontos egy sportoló számára, de valójában csak következmény. Következménye annak, ami az igazi érték. Következménye a hosszú évtizedekig kitartó munkának, a tanulásnak, a gyakorlásnak, a küzdeni tudásnak, az alázatnak, az együttműködésnek, az ellenfeleink iránti tiszteletnek, a vereség utáni talpra állásnak, és a méltósággal megélt győzelemnek. Fa Nándor sportolói pályafutása során bebizonyította, hogy birtokában van ezeknek az erényeknek. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnokok tudják ezt a legjobban megítélni, mert ők is ezeknek az erényeknek köszönhetik a sikereiket. Ők is tudják, hogy amikor példát akarunk állítani a fiatalok elé, akkor nem elsősorban a szépen csillogó érmekről kell nekik beszélni, hanem az érmekig vezető útról, az utat kikövező erényekről, mert ezek teszik őket jobbá.

Tudniuk kell a fiataloknak, hogy az érmeket ugyan mások legyőzéséért adják, de másoknál csak önmagunk legyőzése árán lehetünk jobbak.

Fa Nándor legyőzte önmagát. A Velencei-tó partjáról indulva a világ egyik legnagyszerűbb óceáni vitorlás versenyzőjévé vált. Példaként lehet a fiatalok elé állítani. Ezért vált ő is halhatatlanná.

Gundel Takács Gábor

süti beállítások módosítása