Nem nehéz jó gondolatokat találni az egykori katolikus egyházfőtől: hatalmas kincsestárat hagyott ránk.
A hazai evangélikusok egyszerre több olyan ziccert is lecsaptak, ami a járványhelyzetből némi leleményességgel kihozható.
Isten lakást vett bennünk. Belülről szeretne átformálni bennünket, mint a magzat az édesanyját, akinek mindene a szíve alatt lüktető élet körül forog.
Összezavarta a koronavírus járvány a reformátusokat. Persze, nagyon nehéz helyzetben voltak a vezetők.
Vendégszerzőnk, Asztalos György járt utána, honnan erednek azok az időről-időre visszatérő állítások, melyek szerint az egyházi iskolás gyerekek sokkal jobban járnak, mint az állami társaik. Írásából néhány részletet közlünk, a teljes tanulmány itt érhető el.
Gerhard Ludwig Müller bíboros, Carlo Maria Viganò érsek és más katolikus személyiségek aláírásával május 7-én felhívás jelent meg a koronavírus politikai kihasználásának megakadályozására.
Ahhoz, hogy felajánlhassuk Isten barátságát az embereknek, le kell szállni "magaslatainkról". Így könnyebb lesz befogadniuk a szeretetét.
Tomás Halík teológus nagyon fontos gondolatokat fogalmazott meg az egyház megújulásának szükségességéről. A világunk beteg. Nem csak a koronavírus járvány miatt, hanem civilizációnk állapotára utalok, amit ez a globális jelenség felfedett. Bibliai szempontból ez az átfogó betegség az idők…