Összezavarta a koronavírus járvány a reformátusokat. Persze, nagyon nehéz helyzetben voltak a vezetők.

Egyszerre kellett félteni tagjaikat, és egyszerre gondozni is őket. Egyszerre vigyázni az idősekre, és lelki táplálékot adni mindenkinek. Egyszerre megfelelni a Biblia legalapvetőbb üzenetének: Ne féljetek! És annak is, hogy "Vigyázzatok egymásra"!

A különböző felekezetek más-más hozzáállást mutattak. Az evangélikusok hirdették ki legkorábban, hogy bezárnak a templomok, és még most is ez a központi utasítás.

A reformátusok intézkedései voltak talán a legszélsőségesebbek. Általában úgy tűnik, hogy nagy a bizonytalanság azokban az intézményi struktúrákban, amelyek túlságosan hierarchikusak. Az emberek hirtelen nem tudják, hogy mi a kompetenciahatáruk. Ha minden erősen szabályozott módon működik, akkor a hirtelen változásokban úrrá lesz az embereken a tanácstalanság.

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának lelkészi elnöke március 11-én azt hirdette: Istentiszteleteket tartunk a veszélyhelyzet idején is. Március 16-án viszont minden létező alkalmat, találkozási lehetőséget ellenzett, sokkal szigorúbban, mint ahogyan azt a kormányrendeletből ki lehetett olvasni (- például az egyház-látogatásokat is, amikor hivatalos látogatást tesz egy esperes egy lelkésznél).

Vigyázzunk egymásra címmel május 4-én újra közleményt adott ki a Zsinat Elnökségi Tanácsa, melyben azt kérték, hogy „továbbra se tartsanak istentiszteleteket” annak ellenére, hogy a kormány közleménye szerint ez május 4-től már lehetséges volt vidéken. A "zárják be" után rögtön jött a "nyissák ki" felszólítás: Május 11-én úgy döntött ugyanez a testület, hogy a következő héttől tarthatnak istentiszteleteket Budapest és Pest-megye kivételével mindenhol. Jelenleg például napközis táborokat sem engedélyeznek, holott a kormány ajánlása ennél megengedőbb. Az ember megkérdezi magától: Honnan ez az egyházi szigor és aggodalom egy olyan országban, ahol az állampolgárok öt százaléka templomba jár, az időseket is belevéve? Egy felmérés szerint még a budapesti istentiszteleteknek is csupán a felén vannak 100 főnél többen vasárnaponként. A kisvárosok esetében ez 13 %, a falvak esetében 1 %. 

Egyfelől érthető, hogy minden egyházi közösség nehéz helyzetben volt, másfelől azonban az egyházi vezetésnek az a tiszte, hogy biztonságot jelentsen az egész közösség számára. Éppen ilyenkor jó látni azt, ha az egyházban  mindenki azt teszi, ami a dolga. Nem az egyházközségek vezetőségének kellett volna helyzetüket figyelembe véve döntést hozni? Vajon feladatukat, a megerősítést, biztatást ellátták azzal, hogy felszólítottak az imádságra, valamint bibliai mondatokat idéztek? Pedig vannak református hagyományok, ahova vissza lehetne nyúlni, amikor például az 1831-es pestis járvány idején böjtöket tartottak a „ragadós nyavalya” ellen, és diákok prédikáltak az utcákon.

A MRE működését nagyon kevesen ismerik. A református egyház egyfajta szövetségi rendszerben működik. Az egyes egyházközségek önálló belső jogi személyek, ugyanazon hitvallást valló közösségek tartoznak össze. Erre a nullius, azaz Területi apátságok adják a legjobb katolikus példát. Minden ilyen közösség önálló egység még akkor is, ha más módon Rómához, illetve a Magyar Katolikus Egyházhoz tartozik. Az egyházi vezetőket szavazás útján választják, és az úgynevezett paritás elve szerint egy „világi” és egy „lelkészi vezető van minden döntési szinten: egyházközség, egyházmegye, egyházkerület, Zsinat. A református egyház testületi döntéshozatallal gyakorolja a képviseleti demokráciát, mely alulról építkezik: az egyházközségi közgyűlés által választott képviselők alkotják az egyházmegyei közgyűlést, ehhez hasonlóan és ebből kiindulva jönnek létre a testületi szervek. Ez azt jelenti, hogy az MRE alkotmánya szándéka szerint a különböző szintek elnökségeinek alapvetően végrehajtó hatalma van, és egyetlen elnökség sem döntéshozó, utasításokat adó testület. „A püspök az egyházkerületi főgondnokkal együtt az egyházkerülethez tartozó egyházközségek, egyházmegyék és egyházi tisztségviselők felügyelője, az egyházkerületi tanács, egyházkerületi közgyűlés és a Zsinat határozatainak végrehajtója…. A Zsinati Tanács … a Zsinat határozatainak végrehajtásáról intézkedik.”

A Zsinatot, a Zsinat elnökségét, úgy, mint minden más testületet hat évre választják. 2020-ban esedékes az új szavazás. A jelenlegi törvényhozási ciklusban számos olyan hatáskörrel ruházták fel a Zsinati Tanácsot és az elnökséget, amely már nem csupán a végrehajtás körébe tartozó feladatokat jelenti, azaz döntéshozatali jogosultságot kaptak ezek a testületek. Így sérült a hatalmi ágak szétválasztásának alapelve, amelyet Kálvin erősen hangsúlyozott. A közösség és emberek életét is bizonytalanságban tartja ez a változás, ráadásul jó táptalaja a félelemnek.

Különösen két területen érint mindenkit az önálló döntéshozatal képessége: a hittanórák és a pályázatok kérdése. Komolyabb pályázatot csak egyház-főhatósági igazolással és engedéllyel lehet benyújtani. Intézményeket csak felsőbb hozzájárulással lehet működtetni. A hittanórák megtartásáért ugyan a megválasztott lelkész a felelős, de nem ő felügyeli, és nem ő fizeti a hitoktatót. Sok  mindennel sakkban lehet tartani lelkészeket.

Kétségeinket a református egyház döntéshozatali szintjeivel kapcsolatban a járványügyi helyzet kapcsán is feltehetjük: Vajon nem az egyházközségek feladata-e az, hogy az érvényes állami ajánlásokat saját helyzetükre értelmezzék? Vajon, ha egy jelentősebb, sok egyháztaggal rendelkező gyülekezet vezetősége úgy dönt, hogy az ajánlásokat figyelembe nem véve, hitvallási okokból istentiszteletet tart a járvány idején, akkor érheti-e hátrányos következmény a lelkészt vagy magát a gyülekezetet? Mintha az - egyébként az életben maradáshoz mindig is szükséges - óvatosság lenne a Biblia fő mondanivalója! 

A lelkészek közül sokan összezavarodtak. Akadt, aki megkérdezte társaitól: Akkor most szabad/kell istentiszteletet tartani? Megkérdezhetjük, milyen erős vallási identitás fedezhető föl e kérdés mögött?

Egy kedves református asszony mondatai csengenek a fülemben: Velem három jó dolog történhet: az egyik, hogy nem kapom meg a vírust, a másik hogy megkapom és meggyógyulok, a harmadik hogy megkapom, és a mennyei Atyához megyek.

Ha a reformátusok belső kommunikációját figyeljük, akkor pedig különös, hogy eddig nem volt jellemző az, hogy akár a kormány, akár az egyházvezetés döntéseivel kapcsolatosan nyíltan kritikát fogalmaztak volna meg. Most az lett bírálat tárgya, hogy ki merik nyitni a templomajtókat, legalábbis ezt olvassuk Köntös László tollából. Ez az a pont, amelyiknél érdemes kinyitni a vezetés döntéseivel szemben - ha nem is a kapukat, de - a szánkat ? Furcsa gondolat. 

Jelenleg van olyan egyházközség, amelyik presbiteri határozatban kimondta, hogy csak Pünkösdkor tart legközelebb „valós” istentiszteletet. Tudomásunk szerint néhány dunántúli nagyvárosban is készülőben van ilyen döntés. Érdekes tapasztalat, hogy nyugatabbra félősebbek a közösségek, az viszont érthető, hogy a falusi lelkészek voltak "bevállalósabbak".

Akadtak felelősen, kreatívan és egyszerre bátran is gondolkodó lelkészek. Egy kisvárosban a járvány ideje alatt végig kerti istentiszteletet tartottak megfelelő védőtávolsággal. Volt, aki a templomot elég tágasnak ítélte meg ahhoz, hogy a járvány ideje alatt is kellő távolság megtartásával istentiszteleteket tartsanak. Aki aggódik, az úgysem megy el. Nem tudunk arról, hogy bárhol ezekből a sajátos, kicsit titkos istentiszteletekből baj született volna.

Sohajda Levente göncruszkai református lelkészt kérdeztem:

-Életjeleket kellett adni, ezt láttuk a legfontosabbnak. Minden egyes házhoz elmentünk, és egy kis piros zacskóban egy bibliai Igét tettünk a kapuba. Mintha a Mikulás jött volna hozzájuk. Aztán Húsvétkor mindenki kapott egy kis kelyhet a Föld sója kerámiaműhelyből. A családoknak szánt kelyheken személyre szóló bibliai mondat volt. Tudjuk, hogy a reformátusok saját jelképe is a kehely. Ezért, ha otthon is kellett ünnepelni húsvétot, de a templomból kapták a hordozó edény. Ha még Pünkösdkor sem vehetünk úrvacsorát egy kehelyből, akkor ki-ki a maga kis kelyhét hozza majd el a templomba, és azzal vehet részt a szent vendéglátásban. Az Úr asztaláról veszik el majd az ismerős kis kelyhet.

Az egyházközségnek van egy saját méhészete. A járvány idején bartereztünk más gyülekezetekkel. Mi mézet készítünk, és lekvárt kaptunk cserébe.

Odamentünk kocsival a házakhoz, és tíz méterről bekiabáltunk. Vidéken más a helyzet, mert olyan igény is volt, hogy mi szervezzük a gyógyszerellátást, volt, akit kemoterápiára vittünk. Minket, lelkészeket könnyebben beengedtek. Igyekeztünk minél többször kijutni egy héten négy falunkban az idősekhez.

Van egy polgárőrség-szolgálatunk is. Hajnali kettőkor bevilágítunk az ablakán. Fontos számukra ez a tudat, hogy itt vannak, vigyáznak rájuk.

Sok dilemmát okozott ez az online jelenlét. Az idős emberek számára eleve nem segítség ez. Abaújváron például minden héten egy újságot vitt körbe a lelkész, és papír-formában igyekezett üzeneteket átadni az emberek számára, mert ott ez volt a megoldás. Számomra is gond volt, hogy megtaláljam a jó megoldást. Hogy ugyanúgy odaálljak a kamera mellé, ugyanazt csináljam, mint máskor a templomban, csak egy gép előtt, ez nagyon nem tetszett. Viszont minden más brutálisan sok energia. Mégis elindultunk ezen az úton. És a legszebb az volt, hogy egyre több ember csatlakozott „média-csapatunkhoz”, és egyre profibbak lettek az online istentiszteletek. Olyan dolgok jöttek felszínre, amire nem is gondoltunk! Nálunk 90 fő körül vannak az egyháztagok. Most előállt egy olyan csapat, amelyik az egész istentiszteletet végigsegíti.

"Villany pásztor" néven létrehoztunk egy YouTube csatornát. Ezekben a videoklipekben megjelennek a családok, többen énekelnek, zenélnek. Arra igyekeztem, hogy ne is én prédikáljak mindig. Minden vasárnap a családok küldtek egymásnak üzeneteket. Talán ennek is következménye lett, hogy az lemúlt vasárnap tartott kerti istentiszteleten kétszer annyian voltak, mint korábban!

- Hogy áll a méz-helyzet?

- Nem lesz rekord évünk, fagy is volt.

- Mikor kezdtetek istentiszteletet tartani?

- Az elmúlt vasárnap a kertben tartottunk istentiszteletet. A kormány engedélyezte, ezt vettük figyelembe. Kinyitottak a kocsmák, a piacok, sorban állnak a boltban, és akkor mondjuk azt, hogy minden nyitva van, de a templom nincs? Ha a történelmet nézzük, a templomokat zárták be mindig legutoljára. Az is furcsa, hogy ugyanabba a kalapba teszünk minden gyülekezetet. Szórványunk Hejce, ott ha minden egyháztag jelen is van, bőven meg tudjuk tartani a két méteres távolságot.

- Hogy látod, az északi vidéken hogyan döntöttek a lelkészek?

- Általában elmondható erről a vidékről, hogy itt komoly hagyományai vannak az önrendelkezési jognak. Hogy úgy mondjam, kuruc fészek vagyunk. Úgy gondolom, hogy az egyházi testületeket azért hozták létre, hogy a közösségeket képviseljék, segítsék, nem pedig azért, hogy uralkodjanak felettük. Bármi van, mi tesszük a dolgunkat, ahogy tudjuk.

(Beszélgetőtárs: Fekete Ágnes)