A hazai evangélikusok egyszerre több olyan ziccert is lecsaptak, ami a járványhelyzetből némi leleményességgel kihozható.

Nem könnyű ma egyházi vezetőnek lenni – ki tudja, más korban kevesebb ág húzta-e a püspököket, papokat, lelkészeket... Annyi helyről annyi elvárás, kritika, óhaj és sóhaj záporozik feléjük, amit kevesen bírnának kezelni, jó szívvel elviselni, sőt, az igények legalább egy részére érdemben reagálni. Vannak azért szép számmal olyan jelzések, amelyeket érdemes lenne megfogadni, ilyen például a nyitott, őszinte, hiteles, egyben vonzó kommunikáció, ha már az igehirdetés, az evangelizáció az egyik fő küldetése a keresztényeknek.

Próbálkoznak is sokan közülük, nem lehetetlen értékes kezdeményezésekkel találkozni, de az összkép még mindig erősen hiányosnak, elmaradottnak tűnik. Katolikus részről a Forráspont nevű esemény lehetne előremutató példa, ha nem lenne célzottan belterjes a szervezés (így még katolikusok sokasága számára is talányos lehet, miről van egyáltalán szó). Az ifjúságon kívül más korosztályok felé irányuló életképes törekvéseket nem könnyű csokorba szedni, és nem azért, mert olyan sok létezne belőlük. Még a jövőre halasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak sem sikerült önálló himnuszt találni, miközben az evangélikusok a saját Úrvacsora Évükhöz hamar társítottak egy új szerzeményt.

A járványhelyzet még kontrasztosabbá tette a hazai keresztény felekezetek megújulási, alkalmazkodási képességét, illetve annak jelentős hiányát. A katolikusoknál előbbre lépés helyett még az "online misék" körüli dilemmákat sem sikerült megnyugtatóan megválaszolni, a reformátusok zavarodott küzdelméről ebben a cikkünkben adtunk képet, az evangélikusok legalább következetesen bezárták az összes templomot, miközben bíznak a lelkészek "kreatív szolgálatában".

Ám épp – már megint –

az evangélikusok azok, akik képesek voltak előmerészkedni a fedezékbe húzódás árnyékából, s olyat – szó szerint – gurítottak, ami modell értékkel bírhat a többi felekezet számára.

A jó gyakorlatot egy egyszerű játék jelenti, annak szinte minden tekintetben részletes kidolgozásával egyetemben. Az Erős Vár Kupáról van szó, amelyről a SZEMlélek felületén is hírt adtunk, s amely kapcsán talán nem is olyan nehéz észrevenni, mitől annyira innovatív az egész.

1. Meglévő erőforrásokra épít. Nem szükséges hozzá tetemes anyagi befektetés, nem kell hegyeket mozgatni, egyszerűen élni kell a kor adta lehetőségekkel. A videójátékok színvonala ma már kimagaslóan élethű, a kezelésük a keresztények között is megtalálható gémerek számára evidencia. Ha mindehhez leigazolnak a szervezők egy profi kommentátort - ilyen is akad a keresztények között -, akkor a világháló és a közösségi média segítségével minimális energia befektetésével lehet jelentős hatást elérni.

2. Létező igényekre reagál. Az ötletgazdák ügyesen ismerték fel, hogy épp meccsínségben szenvednek a focirajongók, amely tábor igencsak népes hazánkban is. A semmihez képest egy akármilyen meccs is vonzó, érdeklődést felkeltő erővel bír.

3. Üzenetek közvetett átadása. Sokszor hatékony lehet a mondanivalót olyan kontextusba ágyazni, amely a nem túlzottan elkötelezett közönség számára is segíti a befogadást. A mini bajnokság elnevezésétől a lelkészek mellett a püspökök nevének reklámozásán át az apa-fiú kapcsolat, a generációkon átívelő vallási elkötelezettség érzékeltetéséig számos apró célzásra csodálkozhatunk rá a három virtuális meccs alkalmával.

4. Nem uralta le a hierarchia.

Attól ilyen életszagú, jó összhatást keltő ez az ötlet, mert elkerülte a klerikalizálás veszélye.

Fiatalok, régebb óta fiatalok, elöljárók és "mezei evangélikusok" mind belerakták a magukét, így önhiteles, hangulatos produkció lett a végeredmény.

Ami hiányzik: ha már ilyen jól sikerült kifőzni a finom fogást, érdemes lenne meg is reklámozni. Ehhez már szükség lenne némi anyagi áldozatra, de viszonylag kis ráfordítás bizonnyal nagy eredményt hozna. Lám, az a néhány napja közzétett videó, amit a SZEMléleken bemutattunk, e sorok írásakor már átlépte a kétezres határt, míg a másik két meccs megtekintési mutatója csak ezen érték 20 százalékáig ér fel. Itt még akad fejlődési lehetőség.

Összességében jár az elismerés és a köszönet mind a kitalálóknak, mind a kivitelezőknek, mind az egyházi vezetőknek, akik felkarolták a kezdeményezést. A következő szint az lehetne majd az egyházi innovációban, ha legközelebb azt írhatnám: így kell ezt, Hölgyeim és Uraim! Ezzel legkevésbé sem a nők pappá szentelésére utalok, hanem az egyházon belüli szerepek helyükre igazítására. De erre még valószínűleg várni kell egy kicsit.

Ja, és hogy mi lett az Erős Vár Kupa döntőjének végeredménye? Ezúttal nem lőttem le (teljesen) a poént a nyitóképpel – akit érdekel a finálé (ahol végre Gundel Takács Gábor is felszabadultan drukkolhatott a jó focinak, miután mindkét gárdát  a "mieink" alkották), az alábbi videón megnézheti, kinek a keze markolhatta meg a serleg fülét.