
Szeretni az önmagukat megvetőket is – Lélekemelő #27
Meglátni és megszeretni a másikban a jót, akkor is, ha nem könnyű, ha szinte lehetetlennek tűnik... Varga László eheti gondolatmorzsái. Szeptember 24."Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek." Ha szeretet van bennem, mindent érek, mindent elérek, mert ...

Herr Szilvia: Nem fajulnak el a dolgok, ha jobban odafigyelünk egymásra
Az internetes zaklatás témáját feldolgozó „Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :-)” (RLSM) című filmet egyesek szerint minden iskolában érdemes lenne levetíteni. A főszereplővel beszélgettünk. – Korábban azt nyilatkoztad, téged nem ért még interneten ...

Míg Jézus el nem jön
Készen állsz rá? Bármelyik pillanatban? Egy házas hétvégén világított értelmembe, miközben idősebb párokat hallgattam tapasztalataikról, hogy mennyire nem tartjuk számon azt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus vissza fog térni a Földre. És akkor vége lesz ...

Isten veled, Emil atya!
89 éves korában szeptember 28-án elhunyt Kállay Emil neves piarista szerzetes, egykori tartományfőnök. Isten veled – klasszikus köszönés, búcsúzáskor gyakran elhagyja a szánkat. Sokszor azonban közhelyesen mondjuk ki ezt a két szót, bele sem gondolva, mit ...

Az emberek távolodtak el az egyháztól, vagy az egyház az emberektől?
Egy szentté avatandó mártír érsek szellemiségében rendeztek konferenciát Budapesten, ahol olyan alapvető kérdéseket igyekeztek tisztázni, hogy mit is jelent a kereszténység. “Ahol az Úr lelke, ott a szabadság” – Óscar Romero és a felszabadítás teológiája ...

A helyi takarítónő nyerte az egyetem irodalmi versenyét
10 ezer eurós díj talált különleges gazdára. – Szürreális volt – utalt arra a bizonyos telefonhívásra Caitriona Lally, amely során közölték, hogy ő a Trinity College által meghirdetett Rooney Prize győztese, ezáltal a jövő írországi írógenerációjának nagy ...

John P. Jackson: Én hiszem, hogy Jézus ebben a lepelben feküdt
A torinói halotti lepel világhírű kutatója és felesége, Rebecca magyarországi előadóútja egyik állomásán adott videóinterjút a SZEMléleknek. Hónapokkal ezelőtt bejárta a világot a hír, miszerint egyes tudósok középkori művészeti alkotásnak nyilvánították a ...

Egyre több gyermeket neveznek Lucifernek
A tavalyi évben 7 kisfiú kapta a Lucifer nevet Angliában és Walesben. Egyre népszerűbb Lucifer név a szigetországban és szomszédjában, amit a Lucifer című televíziós sorozat népszerűségének tulajdonítanak. A sorozat főhőse a pokolbéli szórakozásaira ráunó ...

Kikerülhet az istenkáromlást tiltó cikkely az ír alkotmányból
Az elmúlt években törölték a válás alkotmányos tilalmát, engedélyezték a melegházasságot és a májusi népszavazás után az abortuszt is legálissá vált, októberben egy újabb referendumon dönthetnek az istenkáromlást illetően. Október 26-án, az ...

Limuzinnal repíti haza a beteg gyerekeket a szegedi taxis
Berinszki Zoltán kettős életet él: éjjel taxizik, nappal beteg gyerekeken segít. 17 évet dolgozott mentősként Zoltán, mielőtt taxizni kezdett, mert már sem testileg, sem lelkileg nem bírta a mentőzést. A taxizás viszont nem volt elég, nem volt meg benne ...

Egy kérdés Ferenc pápa kritikusaihoz
Álljunk korunk legnagyobb prófétája mögé, szólít fel Böjte Csaba ferences szerzetes, aki kemény kérdés elé is állítja az egyházfő ellen ágálókat. Sajnos Európában a templomaink kiürülnek, ha képtelenek leszünk változtatni, akkor üresek is maradnak. Ferenc ...

Mit csinál a teológus?
Mivel foglalkozik egy olyan fiatal, aki a vallástudomány kutatására teszi fel az életét? Milyen szerepe lehet a teológiának és a vallásközi párbeszédnek, amikor napjaink alaptapasztalatává vált a más felekezetű és vallású személyekkel történő együttélés? ...

Van 5leted a világot sújtó éhezés megszüntetésére?
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) keresi azokat az innovatív megoldásokat és kitalálóikat, amelyek felvehetik a harcot a világot sújtó éhezés leküzdésében. E-kártya rendszer, telefonos applikációk, hidropóniás rendszer, amellyel az aszályos ...

Czopf Ágnes: Szép ajándékok várnak ránk a komfortzónánkon túl
Szeretnél csodákat látni? Netán csodákban közreműködni? Egy ifjú hölgy ismeri a receptet, meg is osztja a titkot. – Nem először veszel részt a 72 óra kompromisszum nélkül nevű kezdeményezésben. Mi az a személyes motiváció, ami miatt évente bekapcsolódsz a ...

Vigyázó szemetek Kínára vessétek!
A keleti politika levesét nem szenteltvízzel főzik. Megállapodást kötött a Vatikán a Kínai Népköztársasággal a püspökkinevezés rendjéről. Ennek következtében Róma elismeri a Kínában engedély nélkül felszentelt katolikus püspököket. Megállapodni jó, a jó ...

Akarsz-e a gyermekem lenni?
Ez a kérdés minden nap elhangzik valakitől feléd. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. (1Jn 10) Megindító videó látott napvilágot, melyet a Chemin Neuf közösség egyik ...

Az apáca ijesztő sikere
Van-e igény vallási témákra a magyarországi mozik sötétjében? Lássunk egy filmes lakmuszpróbát! Azt olvasom, hogy a bemutató óta eltelt jó két hét alatt kiemelkedően nagy számban, már több mint 150 ezren megnézték Az apáca című amerikai filmet a hazai ...

Adj hálát a mustármagnyi hitért is! - Lélekemelő #26
Ezen a héten Varga László püspök az ítélkezésről, a természetfölötti érzékeléséről, a gyermeki hitről elmélkedett. Szeptember 17.Sem a nyelvre áldozás, sem a kézbe áldoztatás nem olyan fontos, mint az új teremtmény Krisztusban. Az ilyen már egyiket sem ...

Nézd, hallgasd, érezd át: Andrea Bocelli duettet énekel a fiával!
2018. szeptember 22-én csodálatos gyöngyszemmel gazdagodott a világháló zenei kincsestára. – Minden szülő, bárki, aki ismeri az apaság, anyaság felbecsülhetetlen felelősségét, pontosan érteni fogja, miről szól ez a dal. A "Fall On Me" előadása az első ...

Ennek az apácának négy unokája van
Isten útjai kifürkészhetőek, akad köztük egészen különleges is. Barbara Schröder házasságban élt, született két lánya, ma már négyszeres nagymama. Férje halálát követően hívást érzett a szíve mélyén, hogy belépjen a ferences nővérek közösségébe. A ...

Mit művelnek ezek a szerzetesek?
Oké, táncolnak, vagy valami olyasmi. De mit, miért, hol? Egy videó, megannyi kérdés... Sokan láttak már éneklő, táncoló papokat, apácákat, de az alighanem kolumbiai ferencesek koreográfiája vélhetően nem puszta örömtánc, hanem a testvériség kifejezése, ...

Valóban felgyújtottak a migránsok egy holland templomot?
Magyar keresztények osztják a közösségi médiában a megdöbbentő információt. De vajon igaz-e? Utánajártunk. – A migránsok felgyújtottak Amszterdamban egy gyönyörű templomot – ezzel a címmel és egy lángoló templom képével terjed az üzenet, amihez különösebb ...

Óriási sókatedrálist rejt a föld mélye
Kolumbiában az egykori sóbánya helyén kialakított templom több ezer ember befogadására alkalmas, ám hűvös klímája miatt nem árt felöltözni a zarándokoknak. Zipaquirá városához közel, több száz méterrel a föld alatt fekszik a sókatedrálisként elhíresült ...

Ha robot lennél, vajon tudnád, hogy nem vagy ember?
A kérdést ma még nem könnyű értelmezni, de közeljövőbeni megválaszolása elkerülhetetlen. Teltházas könyvbemutatón jártunk. – Valószínűleg azért kíséri ekkora érdeklődés a kötet megjelenését, mert egyszerre szólunk benne a tudomány és a hit emberéhez. Úgy ...

Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem másképp élni
Hazánkban egyre kevesebben követnek el öngyilkosságot, de még mindig van mit tennünk a segítségre szorulókért. Az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából készített interjút a Nyírő Gyula OPAI főigazgatójával a hvg.hu. Összetett és nehéz kérdés, ...