Kolumbiában az egykori sóbánya helyén kialakított templom több ezer ember befogadására alkalmas, ám hűvös klímája miatt nem árt felöltözni a zarándokoknak.
Zipaquirá városához közel, több száz méterrel a föld alatt fekszik a sókatedrálisként elhíresült több száz méter hosszú építmény. Sok évig nem volt felszentelve a templom, s mai katedrális jelzőt is csak lenyűgöző méretei, helyenként 20 méteres belmagassága miatt ragasztották rá a látogatók.
1930-ban egy működő sóbánya helyén alakították ki az azóta zarándokhellyé és turistacélponttá váló látványosság. A bányászok egy lezárt járatban kápolnát építettek, ahol országuk védőszentje, Claver Szent Péter jezsuita szerzetes közbenjárását kérték. A bánya kimerülése után tovább bővítették a kápolnát, míg 1950-ben a bányajogokat gyakorló vállalat építette ki a bányakatedrális első verzióját.
Az idővel életveszélyessé váló járatok miatt 1992-ben be kellett zárni a sókatedrálist. Addigra azonban olyan népszerű lett a 10 ezer fő befogadására képes, különleges mikroklímájú óriáskatedrális, hogy az állam vállalta a helyrehozatalát, így 1995-ben ismét megnyithatta kapuit.
(forrás: blikk.hu)