Nézem a képeket. Kavarognak bennem a gondolatok. Az első a döbbenet. A világ rohamosan változik, de van néhány dolog az életben, ami örök. Ami dacol az idővel, dacol az elmúlással – gondolná az ember. Történhet bármi, ott fog állni, ha legközelebb arra járunk. Mint a Notre-Dame Párizsban. De egy…
Tengernyi fotót és videót osztott meg a világ népe a kigyulladt Notre-Dame pusztulásáról, de alighanem ez a nem-pusztulásról szóló kép az egyik legbeszédesebb.
Párizs tűzoltó-parancsnokának tájékoztatása szerint ma 18:50 körül lángok csaptak fel a katedrális tetőszerkezetéből. A tűz oka egyelőre nem tisztázott.
Egy megrongálódott vidéki kolostor és egy magyar szenteket is ábrázoló fővárosi épület felújítását támogatja hazánk.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az idei nagyböjtben is meghirdeti tartósélelmiszer-gyűjtését.
A Szomszédok egykori szereplőjének szülőfalujában épül a katolikus templom, melynek költségeit közadakozásból és állami támogatásból fedezik.
Több tízezer embert tehetnek az utcára a télen Olaszországban a híres-hírhedt Salvini-rendelet szerint.
A vallási épületeket bizonyos szempontból épp arra találták ki, hogy hirdessenek valamit bennük, általuk. Talán nem mindegy azonban, mit, hol, hogyan.