Nézem a képeket. Kavarognak bennem a gondolatok.

Az első a döbbenet. A világ rohamosan változik, de van néhány dolog az életben, ami örök. Ami dacol az idővel, dacol az elmúlással – gondolná az ember. Történhet bármi, ott fog állni, ha legközelebb arra járunk. Mint a Notre-Dame Párizsban. De egy este élőben közvetíti a televízió, hogy lángokban áll, beszakad a teteje, és hiába dolgoznak a tűzoltók, mintha mit sem érne.  Egyszer csak megérinti az elmúlás. 

A második gondolat a remény. 1163-ban tették le az alapkövet. Az évszázadok során többször is átesett kisebb-nagyobb átalakításokon. A legnagyobb kárt a francia forradalom alatt szenvedte el, a forradalmi hevület óriási károkat okozott, gyakorlatilag megszentségtelenítették. A 19. század első felében több lépcsőben újjáépítették, köszönhetően többek között annak a népszerűségnek, amit Victor Hugo 1831-ben megjelent regénye, A párizsi Notre-Dame hozott. A II. világháborúban a katedrális csak kisebb sérüléseket szenvedett. Állapota azonban mostanra rendkívül leromlott, köszönhetően a kora mellett a légszennyezettségnek, és persze nyilván az sem használt, hogy évente 12-13 millió látogató kereste fel. Épp ezért volt indokolt az a felújítás, és az az óriási állványzat, amely az első vélekedések szerint az április 15-én este bekövetkezett tűzvész kiindulópontja volt. Hogy mekkora a kár, annak a hivatalos megállapítására még várni kell, de egy napon a Notre-Dame újra megnyitja majd kapuit.

A harmadik gondolat, sőt, gondolatfüzér a keresztény emberé. Húsvétra készül a keresztény világ. De milyen húsvét lesz ez? Aligha feledkezhetünk meg a hétfői tűzvész képeiről, s azokról a gondolatokról, amiket szült.

Vajon miért pont nagyhéten égett le ez az emblematikus templom? Vajon van-e, s ha van, mi Isten üzenete? Nem különös, hogy Húsvétra készülve a lángoló Notre-Dame-ban az oltár mögött álló kereszt épségben megmaradt?

S vajon van-e jelentősége, hogy Európa egyik legforrongóbb városában, Párizsban történt ez az eset? Abban a Párizsban, amelyet több terrortámadás is sújtott az elmúlt években. Abban a Párizsban, ahol a francia elnök épp a sárgamellényes tüntetők kapcsán készült beszédet mondani a televízióban, ám lemondta a tűzvész okán. Abban a Párizsban, amelyben az utóbbi időben nincs béke.

S vajon mennyire kell/jó tárgyakhoz, épületekhez ragaszkodnunk, mennyire van ezeknek jelentőségük az életünkben?

Mert az is keresztényi gondolat, hogy még a Notre-Dame-ra is igaz lehet: „az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” De bármit ad és vesz el az Úr, azért teszi, hogy kavarogjanak bennünk a gondolatok és erősebbé, bölcsebbé tegyen minket. Még ha fáj is.