Jelentős megerősítésre szorul a párizsi katedrális megrongálódott épületszerkezete, mielőtt nekilátnának az építmény felújításának megkezdéséhez.
Egy szakértő szerint sértetlenül átvészelte a múlt heti tűzvészt a Notre-Dame nyolcezer sípos orgonája.
Újra megszavazta kedden az ilyen összegek megadóztatását a cseh képviselőház. A kommunista párt által javasolt törvény életbe lépéséhez már csak az államfő aláírása szükséges, aki egyetért a törekvéssel.
Eddig a buddhisták támadták a muzulmánokat, akik ezúttal nem "visszaütöttek", hanem szélsőséges tagjai a katolikusok ellen fordultak. Nyugalomra és imára szólít a főváros anglikán püspöke.
Az evangélikus püspök Jézus testének templomáról szóló alábbi igehirdetése elhangzott a Kossuth Rádióban, valamint a Pilisi Evangélikus Egyházközség templomában, 2019. április 19-én.
A francia bűnügyi rendőrség egyik vezetője szerint elektromos hiba miatt gyulladhatott ki a Notre-Dame főszékesegyház tetőszerkezete.
Szinte pontosan 24 órával a Notre-Dame tetőszerkezetének lángra kapása előtt Liubotyn városában hasonló tűzeset történt. A bécsi dómra is érdemes vigyázni.
A SZEMlélek egyik olvasója április 14-én járt a Notre-Dame székesegyházban – másnap, távolról a katasztrófának is szemtanúja volt. Tucatnyi fotót küldött szerkesztőségünknek, amelyeket az idő felértékelt.