Jézus születésének örömhírét állítja középpontjába a Hagyományok Háza Örüljetek, örvendjetek című újévi műsora vasárnap a budapesti Müpában.
Beszámoló egy teltházas dupla előadásról, amelyben egyetlen színész sem szerepelt, épp ettől lett mindkét darab igazán felemelő.
Mit kezdjünk a művekkel, melyek létrehozójáról kiderül, viselkedése elfogadhatatlan, botrányos, sőt talán büntetendő...
A színművészet és a hitélet kapcsolatáról szól a SZEMlélek értékmagazin autós műsorának újabb adása: hol a határ, mi az, amit egy hívő előadó még bevállalhat?
Érkezik a SZEMlélek autós műsorának 8. adása: ezúttal két színművészhez és egy filmrendezőhöz csatlakozhatunk útitársként.
Keresztény hite gyerekkorától formálta őt. Szent Ferencet választotta példaképül. Pályafutása során keresztény értékei miatt olyan szerepeket is elutasított, mint például Rambo, az akcióhős.
Az év női főszereplőjének választott színművész szívesen kávézna a pápával, s bár nem tartja magát vallásosnak, rendszeresen imádkozik.
Száz esztendős lenne Vízvári László piarista szerzetestanár, a legendás Astra bábegyüttes alapítója.