Hittel a színpadon (Az Útitárs 8. adása)
SZEMlélek 2019. november 14.

Hittel a színpadon (Az Útitárs 8. adása)

A színművészet és a hitélet kapcsolatáról szól a SZEMlélek értékmagazin autós műsorának újabb adása: hol a határ, mi az, amit egy hívő előadó még bevállalhat?

u8_nyit.jpg

Pindroch Csaba bevallja, hogy majdnem szemináriumba vonult, ám úgy döntött: "inkább Thália papjaként szolgálnám az Urat". Szerinte az tud eljátszani például egy "gonosz" szerepet, aki egyébként igyekszik erkölcsös életet élni.

Madarász Isti filmrendező elmondja: részéről már az is tanúságtételt jelent a szakmájában, hogy 18 éve él házasságban.

Tóth András, a Vígszínház színésze – ő alakítja Kolnayt is A Pál utcai fiúkban – különleges helyzetéről mesél, hiszen olyan 9 gyermekes család legidősebb tagja, ahol az édesapa görögkatolikus pap. Szülei támogatták művészi pályaválasztását, a nemrég elhunyt Marton László pedig osztályfőnökeként azt mondta neki: "Olyan erős gyökereid vannak a családod és a hited miatt, hogy te bármit megtehetsz a színpadon, soha nem fogsz eltévedni."

Az alábbi videóra kattintva látható a teljes adás:

A produkció támogatója a Duna Autó, az Autóváros.

süti beállítások módosítása