Az örömhír üzenetéről szól a Hagyományok Háza újévi gálaműsora a Müpában
SZEMlélek 2020. január 02.

Az örömhír üzenetéről szól a Hagyományok Háza újévi gálaműsora a Müpában

Jézus születésének örömhírét állítja középpontjába a Hagyományok Háza Örüljetek, örvendjetek című újévi műsora vasárnap a budapesti Müpában.

mupa_1.jpg

- A tematikát tekintve néptánc, népzene és örömhírről szóló előadás lesz. Olyan gálaműsort szerettem volna szerkeszteni, amelyben Jézus születésének örömhírét a különböző nemzetiségű emberek hazaviszik és elmondják saját népüknek szerte a Kárpát-medencében - mondta Pál István Szalonna népzenész, a műsor szerkesztője.

A fellépőket is eszerint válogatta össze, így érkeznek a Galga mentéről szlovák palócok, bunyevácok, valamint Erdélyből, Kalotaszegről és Kibédről, a Kárpátalja Táncegyüttes Kárpátaljáról, az anyaországból az Fölszállott a páva első gyerekévadának győztesei. Az egészet mesével és énektanítással köti össze Berecz András, a legvégén pedig egy nagy közös mezőségi tánccal zárnak.

Az újévi gálát immár hatodik éve rendezik meg közösen a Fölszállott a páva szervezőivel. Az est minden évben más tematikájú, hiszen a műsor felkért szerkesztője minden esetben a saját gondolatait vetíti ki magára a programra. A korábbi években mások mellett Sebő Ferenc, Berecz András és Kelemen László szerkesztette a műsort.

Az előadásban a Fölszállott a páva-győztes Bartina Gyermek Táncegyüttes saját szüreti szokásain keresztül mutatja be a várakozás és a megújulás szimbólumait, a műsorban a kisebbségek hiedelemvilága is megjelenik a palóc szlovákság és a Mohács környéki szokásokban. Közreműködik a Bartina Néptánc Egyesület - Bartina Aprók, az Urban Verbunk, a Kárpátalja Néptáncegyüttes, a Kolo zenekar, Pál Eszter, Guessous Majda Mária, Takács Éva, Agod Alíz, a Kibédi Hagyományőrző Együttes, kalotaszegi hagyományőrző táncosok, a Vajdakamarási Hagyományőrző Néptánccsoport, a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, valamint a Fölszállott a páva korábbi évadainak versenyzői. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

Az ünnepeket a családjával Kárpátalján ünneplő Pál István Szalonna elmondta, hogy szülőfalujában még mindig élnek a hagyományok, bár a korábbi ropogós teleket nagyon hiányolja. Az istentisztelet után hazamennek, több szólamban énekelnek, kántálnak és végigjárják a rokonságot. Egyre többen mennek tovább, hiszen akiknél jártak, csatlakoznak hozzájuk. Az énekek szólamai egyébként apáról fiúra hagyományozódnak.

A népzenész elmondta azt is, hogy az ünnep az ételeket tekintve is sajátos, az ő édesanyja például krumplis gombócot szokott készíteni. Az ünnepi hagyományokhoz tartozik az is, hogy a görögkatolikus romák betlehemezni járnak, minden családnak saját betlehemes játéka van.

(Forrás: MTI, fotó: mupa.hu)

süti beállítások módosítása