Bugár Béla lemondott, az eddigi kormánypárt ellenzéki szerepre készülhet a választópolgárok döntése alapján.
Muszlim és keresztény vallási vezető közös békenyilatkozatáról rendeztek konferenciát Budapesten. Az alkalom hűen igazolta, milyen nagy szükség van a dokumentumban foglaltak megvalósítására.
Greta Thunberg 16 éves svéd klímaaktivistát választotta szerdán 2019 Év Emberének a Time. Az amerikai magazin döntését Thunberg tavaly óta kifejtett kampányával indokolta. A diák 2018 augusztusában kezdett sztrájkot a svéd parlament lépcsőjén az éghajlatváltozás elleni fellépést követelve.
"Kikapott Pongyola!" Ezzel a mondattal lépett be 1998. május 25-én, hétfőn reggel középső lányom a kiscsoport ajtaján.
A Metazin szemléje szerint a politikusok állandó félelemben élnek, mert nem tudhatják, mikor készül róluk kínos felvétel, amely aztán botrányt okoz. A német médiakutató szerint a politikusok privát szférájának beszűkülése rendkívül káros hatással van a politikára. A politikus nem lehet egyszerre…
Ismét a bukaresti kormány székháza elé vonultak a szabadságukra hazaérkezett, külföldön dolgozó román vendégmunkások a tavalyi, tömegoszlatással végződött kormányellenes demonstrációjuk évfordulóján. A tüntetőkhöz a hazai jobbközép ellenzék hívei is csatlakoztak.
"Dzsavád Zaríf valósítja meg Irán legfőbb (vallási) vezetőjének vakmerő politikáját, és ő a rezsim elsődleges szóvivője világszerte".
Beiktatta tisztségébe Kárpátalja új kormányzóját, Ihor Bondarenkót szombaton Ungváron Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki egynapos munkalátogatást tett a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében.