Muszlim és keresztény vallási vezető közös békenyilatkozatáról rendeztek konferenciát Budapesten. Az alkalom hűen igazolta, milyen nagy szükség van a dokumentumban foglaltak megvalósítására.

Lassan vége az évnek, mégis mostanra értünk el odáig, hogy idehaza is alaposabban foglalkozzunk azzal a nagyon fontos állításokat megfogalmazó közös nyilatkozattal, amelyet 2019 kezdetén Abu-Dzabiban (az Egyesült Arab Emirátusok fővárosának nevét korábban Abu Dhabi formában említette a magyar nyelv) szignált Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb, az Al-Ahzar egyetem és mecset főimámja.

Jobb később azonban, mint soha, így a február 4-én keltezett dokumentum kapcsán december 13-án érdekes elemző eszmecserén vehettek részt mindazok a budapesti Sapientia Főiskolán, akik elfogadták a szervezők – az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja és a Barankovics István Alapítvány – meghívását. Már a négy vezérszónok egy asztalhoz ültetése is kuriózumot ígért, hiszen Ferenc pápa hazai nagykövete, Michael A. Blume érsek és Abdulhamid Almulla (teljes nevén: Abdulhamid Andulfattah Kazim Abdulfattah Almulla), az Egyesült Arab Emirátusok magyarországi nagykövete mellett Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szólalt fel egymást követően a rendezvényen.

Maga a közös békenyilatkozat nem csupán különleges, de hasznos olvasmány is: ide kattintva magyar nyelven bárki elmélyedhet benne. Nem rövid, ugyanakkor jól tagolt írás, amelynek tartalma mellett a megfogalmazás stílusa, a fontos kérdések kapcsán való közös kiállás, asszertív szemlélet is figyelmet érdemel. Sőt, cselekvésre buzdít, követésre hív.

Ha nagyon tömören kellene megragadni a lényegét, akkor a katolikus és muszlim vezető arról tesz benne tanúbizonyságot, hogy

véget kell vetni a vallások közötti és a vallásra hivatkozó szembenállásnak, erőszakoskodásnak. Ideje felismerni a másként gondolkodók értékeit, legyen szó másik vallásról, vagy az egymástól sok tekintetben különböző keletről és nyugatról.

Külön kitér a dokumentum a nők helyzetére, a menekültproblémára, de a részletekben való elaprózódás helyett minden mondat, minden kijelentés egyazon cselekvés felé mutat: ez pedig a párbeszéd. Az aláírók meggyőződése szerint párbeszédre van szükség az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében.

Erről a párbeszédről zajlott aztán sajátos párbeszéd a magyar fővárosban, amely nem egészen úgy alakult, ahogy talán sokak várták volna, viszont mindenképp tanulságosra sikeredett az esemény.

Hölvényi György EP-képviselő volt az első felszólaló, s azért is érdemes vele nyitni az elhangzott gondolatok felidézését, mert nyilvánvalóan átjött, hogy ez a konferencia nem szerveződött volna meg nélküle. Ennek a kezdeményezőkészségnek lesz még jelentősége a későbbiekben, visszatérünk rá.

– Két ember felelős nyilatkozatáról van szó, nem vallások közös dokumentumáról, amely úgy emeli ki a közös vonásokat, hogy nem mossa el a vallások közötti létező különbségeket – mutatott rá a politikus, aki a globális etika kifejezésben találta meg a legtömörebb kifejezését mindannak, amiről a két vallási vezető állást foglal. Hans Küngtől idézve emlékeztetett:

nincs nemzetek közötti béke, ha nincs vallások közötti béke, nincs vallások közötti béke párbeszéd, megértés nélkül, nem kerülhet sor ugyanakkor párbeszédre egymás tanításának megismerése, tanulmányozása nélkül.

A képviselő úgy véli, ez a közös nyilatkozat szinkretizmus nélküli együttműködésre bátorít. A dokumentumban előforduló nyitottság kapcsán például óvott attól a látszólagos „nyitottságtól”, amely valójában elbizonytalanodottságot eredményez.

Ami a leginkább felidézésre méltó azonban Hölvényi György beszédében, az nem elsősorban az, amit mondott, hanem ahogyan fogalmazott. A téma kontextusában akár egy ilyen megállapítás is helytálló lehetne: abu-dzabisan nyilatkozott. Íme, egy példa, hogy mire gondolok: „ez a dokumentum nekem szól, nem a másiknak”, vagy „magunknál kell kezdeni”, de ide tartozik az a kiszólás is, amelyben a politikus jelezte, hogy „nem kell teljesen egyetérteni” mindazzal, ami a dokumentumban szerepel. Vagyis akár vitathatná ő maga is némely állítást, de inkább a köz elé tárja az egészet a párbeszéd szellemében, hogy aztán aki akarja, akár vitairatként is kezelhesse.

Ez pedig így, a maga komplexitásában olyan evangéliumi megszólalás volt, amelyet nemhogy politikus, de egyházi vezető részéről is ritkán hallunk manapság. Ma, amikor sok kritika éri nem is jogtalanul a hazai pártok képviselőit, jegyezzük fel, fedezzük fel, hogy léteznek üdítő kivételek.

Michael August Blume apostoli nuncius Ferenc pápától vett idézettel indította beszédét, miszerint egy szinódus életre váltásához 100 évre van szükség. Most tartunk félúton a II. Vatikáni Zsinat esetében. – Ez a dokumentum egy mérföldkő a vallásközi párbeszéd folyamatában, s mint ilyen, nincs eleje és vége.

Sok szép történelmi példa létezik muszlimok és keresztények együttműködésére. Miért ne folytathatnánk ezt a sort – tette fel a kérdést a vatikáni nagykövet.

Nem véletlenül tett így, hiszen nemrég neki is feltette valaki a kérdést a nyilatkozat kapcsán: nahát, ilyen sok közös pontunk van? A válasz szerinte egyértelműen: igen!

Blume érsek maga is cselekvésre hívott: akár a barátainkkal közösen is tanulmányozhatjuk a nyilatkozatot, beszélgethetünk róla egyetemeken, különböző közösségekben. De követhetjük a kapcsolódó információkat a Vatikán vallásközi párbeszédének honlapján is.

– Amint mondtam, a mérföldköveknek nincs kezdetük és végük. Folytatni kell az együttműködést a párbeszédben, egymás terheinek hordozásában, hogy Isten alkalmas eszközeiként valósítsuk meg az ő akaratát – tette hozzá. A nuncius rávilágított egy apróságnak tűnő, ám nem jelentéktelen stílusbeli fordulatra is. A dokumentum ugyanis rendre úgy fogalmaz: „mindazok nevében, azok nevében…”. Ez is a compassio-t, a terhek közös hordozását húzza alá.

Sorrendben utolsóként szólalt fel Abdulhamid Almulla nagykövet, ám jó okkal előbbre veszem az ő gondolatainak idézését. – 2019 az elfogadás (tolerancia) éve volt az Egyesült Arab Emirátusokban – emlékeztetett a diplomata, megindokolva egyben, hogy miért ott és miért idén keletkezett ez a békenyilatkozat.

Országa ezzel a dedikált esztendővel elkötelezte magát a a nyitottság, a párbeszéd kultúrájának erősítése mellett, amely nemre, nyelvre, származásra való megkülönböztetés nélkül mindenkire kiterjed.

– Legyen harmónia és szeretet az emberek között. Az Egyesült Arab Emirátusok elkötelezett a békés együttélés mellett – szögezte le a nagykövet. Ezért határozottan ellene mondanak a vallások olyan kihasználásának, hogy valamilyen háborús tevékenységet legalizáljanak általuk. A nyilatkozat kiadásával és az év lezárulásával nem ér véget ez a törekvésük: további vallásközi kezdeményezéseknek kívánnak teret adni.

Bár már leírtam a nevét, ha valakit úgy konferálnak fel, hogy „kevés olyan ember van ma Magyarországon, akiből úgy árad az eleven hit öröme, mint belőle”, valószínűleg nem sokan gondolnak elsőként Kiss-Rigó László püspökre. Én biztosan nem rá tippelnék, még ha 10 nevet mondhatnék, akkor sem. Nincs ebben semmi értékítélet, egyszerűen nem olyan sugárzó habitusú emberről van szó, akire illene ez a megjelölés. A házigazda szerepét betöltő Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány elnöke azonban meg sem próbálta leplezni túláradó rajongását, olyannyira, hogy a minden megszólalónak illendőségből, tiszteletből járó zárótapsot követően még egyszer megtapsoltatta a jelenlévők erre hajlandó részével a főpásztort. Itt már nem idézném a fellelkesült konferanszié szavait, de szerinte a püspöknek jár az extra laudáció – az indok jelen esetben a Duna-díj odaítélése volt.

Ez a kényszeres keretező rajongás pedig azáltal válik igazán groteszk körítéssé, hogy Kiss-Rigó László az indirekt bizonyítás eszközét választotta a nyilatkozat fontosságának érzékeltetésére. Néhány udvarias gondolatmorzsa után ugyanis olyan nyugatellenes ívet vázolt fel, hogy ha nem tudjuk, ki beszél, akár a kormánypropaganda bármely ismert beszélő fejét is odaképzelhettük volna a helyére.

„Nyugati demokrácia”, „liberális demokrácia”, „értékek relativizálása”, „értéksemlegesség”, végül „szűnjenek meg az értékek”. Ez az ok-okozati (egyébként fogalomzavaros) levezetés nem véletlenül lehet sokak számára ismerős, hiszen évek óta – változó kifejezések alkalmazásával – a csapból is ilyesmi folyik.

Hogy mennyire viszi előre közös dolgainkat, látjuk, tapasztaljuk, ez a mindennapi valóságunk, amelyre pár napja a magyar delegáció tagjaként Kovács Zoltán tette fel a koronát, amikor egy zárt ülésen tartózkodva a világhálón gyalázta más nemzetek politikusait.

A püspöknek elvileg a párbeszéd mibenlétéről kellett volna beszélnie, s tett is erre utaló célzásokat, de szavainak, stílusának kevés köze volt ahhoz, amiről és ahogyan az a bizonyos nyilatkozat tárgyalt, s amiről ez a rendezvény elvileg szólt.

Érzékletes kontraszt volt egyebek mellett az is, ahogyan a világban létező problémákra utalt a katolikus főpásztor. – Van baj a muszlim világban, nem mintha a nyugati világ ne küzdene gondokkal. A muszlim társadalom ráadásul életrevalóbb, míg a nyugati világ önpusztítással rohan a saját vesztébe – így látja Kiss- Rigó László. Szerinte tehát „másokkal van baj”. Itt érdemes felidézni Hölvényi György pár perccel korábban elhangzott szavait: „ez a dokumentum nekem szól, nem a másiknak”, „magunknál kell kezdeni”.

Akkora szakadék tátongott tehát a politikusi minőségében is hiteles evangéliumi lelkületről tanúságot tevő EP-képviselő és az elvileg egyházi vezetőként funkcionáló, mégis politikai szólamokat előhozó, a pártpolitikai kontextust akár a vallási vezetők szándéka felé is helyező püspök között, amit nehéz lett volna nem észrevenni, és talán nem is érdemes szó nélkül hagyni.

Merthogy az a bizonyos nyilatkozat épp erről szól: megosztunk, másokra mutogatunk, a hibát mindig kívül keressük, vagy elismerjük a létező problémákat, de megértéssel, párbeszéddel, értékek felfedezésével igyekszünk békés megoldásokat találni a konfliktusokra.

Konfliktusok márpedig akadnak bőven, ezt már az általam nyilvánosan feltett kérdésre – hogyan tovább – reagálta Hölvényi György, aki szerint maga a nyilatkozat is „konfliktusokból született”. – Egy folyamatban vagyunk, ami a párbeszédet illeti. Az evolúciót nem lehet gyorsítani. Mindenki keres. Az Európai Unió egy agóra – fogalmazott a hazai politikai kommunikációnál jelentősen árnyaltabban. Sőt, szerinte az iszlámmal való párbeszéden rengeteg ember dolgozik, „még ha ez nem is mindig látszik”.

A rendezvény végén mindkét nagykövet egyetértően amellett foglalt állást, hogy tovább kell haladni azon az úton, amelynek fontos mérföldköve ez a dokumentum.

Folytatni kell a párbeszédet, egymás megismerését, jobb megértését, amelynek akár az oktatásban, a fiatalok nevelésében is helyet kell kapnia.

Hogy mennyire nagy igény volna az eddig talán kellően meg nem becsült, be nem mutatott, ki nem tárgyalt közös békenyilatkozat hazai népszerűsítésére, majd életre váltására, jól jelzi, hogy a plenáris részt követő állófogadás során többen is ismeretlenül megszólítottak, megköszönték a buzdításomat, hogy váltsuk életre, fordítsuk le idehaza tettekre mindazt, amiről a két vallási vezető állást foglalt februárban. Az elsők között volt ráadásul maga Ferenc pápa nagykövete, aki elmondta: velem együtt örülne, ha lenne folytatása mindannak, amiről ezen az decemberi napon közösen gondolkodtunk. Ha már lehetőségünk adódott pár szót váltani személyesen, jeleztem a nunciusnak, hogy tudatosan nem hoztuk le a SZEMléleken azt a Vatikánt vádoló információt, amelynek a cáfolatát viszont – az érseknek tett ígéretem alapján – kidolgoztuk és közreadtuk a konferencia utáni napon.

Zárszóként ismét Hölvényi György képviselőt idézem, aki kifejezte azon vágyát, hogy bárcsak megtapasztalhatná, hogy más uniós országokban állomásozó arab nagykövetek is úgy beszéljenek a kereszténységről, mint ezen a napon az Egyesült Arab Emirátusok nagykövete tette. Ennek mintájára én pedig annak örülnék, ha mindazon egyházi vezetőink, akik e téren hiányt szenvednek, nem szégyellnék akár a valóban hívő politikusainktól eltanulni a szeretetből fakadó, önkritikát sem nélkülöző, evangéliumi szellemiségű kommunikációt.

Ezek után talán nem is annyira meglepő, hogy ezt a konferenciát miért nem vallási oldalról hívták életre, miért politikusok szervezték...