"Kikapott Pongyola!" Ezzel a mondattal lépett be 1998. május 25-én, hétfőn reggel középső lányom a kiscsoport ajtaján.
Az ezt megelőző vasárnap estét ő és nővére a mai napig szememre vetik. Akkor este a Beethoven című filmet adták a tévében, de nekem "hivatalból" a választási műsort kellett néznem, és így - egy tévénk lévén - nekik is... Illetve nekik nézni ugyan nem kellett, de szokás szerint szívtak magukba minden információt, a választási eredményeket is. Csak a Horn Gyula betűsor volt tök értelmetlen a négyévesnek, abból Pongyola lett...
Ez a huszonéves történet a múlt hétfő reggel és a mostani gyerekek apropóján jutott eszembe. A tantermünkbe lépve harminc tízéves szokásos zsivaja fogadott, de most az előző este sokat hallott nevek röpködtek, jellemzően jelzős szerkezetbe ágyazva: többes szám első személyben, egymás szavába vágva beszéltek arról, hogy ki kire szavazott, bár volt, aki szerint "ezt nem szabad elárulni".
Normális családban nincs is politizálás, ha van, az "nicht vor dem Kind". Ugyanakkor a gyerekeket - mint minden "felnőttes", tabusított téma - ez is érdekli, ráadásul nem is élnek, nem is élhetnek burokban, úton-útfélen szembesülnek a történésekkel, ez hatással van rájuk, beszélnek is róla egymás között.
Így volt ez ezen a hétfő reggelen is: komoly politikai vita bontakozott ki a tízévesek között, amit ugyan az "iskolában nem politizálunk" mondattal pillanatok alatt rövidre zártunk, de csak átmenetileg, mert szünetben ugyanott folytatták. Látva, mennyire foglalkoztatja őket a téma, és amúgy is etikaóránk következett, arra kértem őket, hogy fejezzék be a "Ha én lennék a polgármester..." kezdetű mondatot.
Ahogyan az várható volt, tízéveseink "választási programjában" nagy hangsúlyt kapott az oktatás:
"Az iskola csak 10 órakor kezdődne."
"Az iskola 11 órakor kezdődne."
"Szerdán nem lenne iskola."
"Télen nem kellene iskolába menni."
"Nem kellene más nyelvet tanulni, csak a tolmácsoknak, meg aki akar."
"A gyerekek pár tantárgyat szabadon választhatnának. Kötelező: matek, nyelvtan."
"Több művészeti osztály lenne, hogy mindenki ki tudja hozni magából a maximumot."
"Beszüntetném az iskolákban a néptáncot."
"Lennének az iskolákban háziállatok."
"Tabletekből tanulnánk, mert akkor nem kell annyi fát kivágni."
És ezzel át is tértünk a másik kiemelt területére, a fenntarthatóságra:
"A benzines autókat lecserélném elektromosra."
"Az áramot szeles áramtermelővel oldanám meg, és vízi malmokkal."
"Pálmaolaj-mentes lenne a csokoládé."
"Műanyagmentes május lenne minden évben!"
"Beszüntetném az igazi bőr dolgokat."
"Aki bántja az állatokat, azt erősen megbírságolnám."
"Aki bánt egy élőlényt, terápiára küldeném."
A szociális problémák is megérintik őket:
"A szegényeknek adnék kaját, italt, mert azok szerintem kiszáradnak, ha nem kapnak vizet."
"Nem lehet az utcán lakni csövesként, de lenne INGYEN csöves szálló."
"Az idősebbeknek, a nyugdíjasoknak több pénzt adnék, mert ők már megdolgoztak érte, és kevés pénzből nem tudnak megélni."
"Az utcaseprőknek jobb munkát keresnék, hogy ne legyen rossz életük."
"Gyűjteném a felesleges ételt és az éhezőknek adnám."
Meglepő volt, hogy milyen sokukat foglalkoztatja konkrét témaként a dohányzás.
"A sok büdös cigarettát kitiltanám, mert egészségtelen, és eldobják a cigicsikket is, az meg szennyezi a környezetet."
"Betiltanám a dohányzást."
"Betiltanám a cigit."
"A dohányzókat kitiltanám Magyarországról."
"Tiltanám a cigaretta gyártását."
És persze voltak nehezen kategorizálható programpontok is:
"Betiltanám a cigit, a szarvasvadászatot és a tesit."
"Lenne külön kutatás a kihalt állatok betelepítésére!"
"Kibővíteném a szinonimaszótárat."
"Minden iskolában lenne zongora. Nem falhoztolós, hanem zongora."
"Visszahoznám a régi kultúrákat, például több költő lenne!"
"Több keresetet adnék a tanároknak, orvosoknak."
"Nem lopnék pénzt."
"Kötelező lenne mindenkinek poroltót tartania a lakásában."
"Tilos lenne megcsalni a másikat!"
"A gyerekek három fogást kapnának a menzán: levest, főételt, desszertet."
"Meghallgatnám a gyerekeket is."
"A kiemelkedő teljesítményű embereket díjaznám, segíteném."
"Akik pluszmunkát végeznek, azon a napon bónuszfizetést kapnának."
"Ha valakinek kiemelkedő találmánya van, megpróbálnám hasznunkra tenni."
"Eltörölném a parkolóautomatákat."
És miközben megjelentek a "nagyoktól" sokszor hallott panelek is iskola, kórház, játszótér, közlekedés témában, vagyis meglepően gyakorlatiasan gondolkodtak, előjött egy-két meglehetősen utópisztikus elgondolás is:
"Elmagyaráznám az embereknek, hogy mit miért ne csináljanak, hátha megértik."
"Csinálnék egy napot, amikor a gyerek szülő, a szülő gyerek lenne."
"A péntek szabadnap lenne, többet lennének együtt a családok."
"Eltörölném a pénzt, helyette elég lenne a köszönöm."
Volt, aki önkritikát gyakorolva lemondott a lehetőségről:
"Okos emberek legyenek polgármesterek. Én nem lennék polgármester."
Más pedig éppen a lehetőséget látta meg benne:
"Ön dicsekedhet a barátainak, hogy rám szavazott. Nekem lesz pénzem. Közelebb fogok kerülni az álmaimhoz."
Gyerekek. Tízévesek. Néhány év múlva választók és választhatók... Gyakran kezdődnek velük kapcsolatos mondatok bezzegezéssel. Pedig ők csak olyanok, amilyenné mi gyúrtuk őket. Okosak, érzékenyek,nyitottak. A mi felelősségünk, hogy felnőttként is ilyenek maradjanak.
