Amikor valaki megsértődik, rendszerint „nincsen semmi baja” és csak az egész világ tudja, hogy hazudik. Mintha egy forrásban lévő kukta próbálná titkolni, hogy forrásban van.
Helyzet van, és ez mindenkiből kihoz valamit. Egymásrautaltságunk egymásra figyelésre, az "én vigyázok rád, te is vigyázz rám" felelőssége közösségben gondolkodásra késztet mindannyiunkat.
A járvány közepette a társadalmat szolgálókat köszöntő átirat szerzője Párizsból nyilatkozott a SZEMléleknek.
Beer Miklós szerint a haláltól való félelem helyett a szeretet gyakorlására kellene figyelünk a mostani járvány idején is.
A cím Jézus szavait idézi. (Máté 6,21) Ezzel a hang-felütéssel kezdődött tegnap este az a közös beszélgetés, amely a méltóbb, kiegyensúlyozottabb, emberibb gazdaság elősegítéséről szólt a Párbeszéd Házában.
Férjem és apukám egyszer nagy vehemenciával nekiálltak annak, hogy egy túlságosan nyúlánk fát kicsit visszafogjanak. Motoros fűrész berántva, hatalmas berregés. Csak látom, hogy a nagy ágak potyognak a földre.
Anna Lilla és Gábor huszonéves fiatal pár. Szerelmesek, esküvőt terveznek, meg persze egy közös otthont. Anna Lilla és Gábor Down-szindrómások, ezért mindez az ő esetükben nem is olyan egyszerű. A Nem Adom Fel Alapítvány tervezett lakóotthonában azonban nem csak az ő álmuk válhatna valóra.