Helyzet van, és ez mindenkiből kihoz valamit. Egymásrautaltságunk egymásra figyelésre, az "én vigyázok rád, te is vigyázz rám" felelőssége közösségben gondolkodásra késztet mindannyiunkat.

Rengeteg emberben mozdult meg a segítőkészség az utóbbi három hétben, és egyre többen tapasztaljuk, hogy aki másnak segít, az magán is segít.

Maszkot varr a nyugdíjas, akinek bevásárol a szomszéd fia, akit online korrepetál a gimnazista. Napközben gyógyszerért szaladgál, este mesét olvas fel a színész, az énekes a kanapéján üldögélve énekel, a kamarazenekar konferenciabeszélgetésben koncertezik.

Olvashattunk egészségügyben dolgozókat kikapcsolt órával szállító taxisokról, kihasználatlan airbnb-lakásait orvosoknak, nővéreknek felajánlókról, az átmenetileg bezárni kényszerült éttermek "etesd a dokit!" akciójáról.

De az is rengeteget tud segíteni, aki minden faxnitól mentesen egyszerűen otthon marad! Csak nézze át a telefonja névjegyzékét, kinek esne jól, ha felhívná és megkérdezné: hogy vagy?! Most nincs indok a halogatásra, de annál több az odafordulásra.

Ne feledkezzünk meg a már egyre több helyen megtalálható "Enni adok. Enni kapok." dobozokról sem: számos család került most nehéz helyzetbe, nekik segíthetünk, ha egy-két adaggal többet főzünk.

Persze, alaposan át kell gondolni, kit mivel tudunk segíteni...

Nem volt például túl jó ötlet a tantermen kívüli digitális oktatás bejelentése után öt perccel csoportos gyerekmegőrzést vállalni, még ingyen sem.

Nem biztos, hogy jó ötlet nagymamának egy kifőzdével házhozszállíttatni az ebédet, ha tud és szeret is főzni. Ha bevásárolunk neki, akkor sokkal inkább segítjük azzal, hogy a főzéssel is elfoglaltságot adunk neki. És ebben a helyzetben akár a nagyszülő is fontosnak érezheti magát, ha felajánlja, hogy főz az unokáira - lehet biztonságosan a teli bevásárlószatyrot gőzölgő ételhordóra cserélni.

És ha a jófejség válik fertőzővé, ha az okosan segítés, az egymásra figyelés, a közösségben gondolkodás mindennapossá lesz, akkor akár kijöhetünk még jól is ebből az egészből.