Férjem és apukám egyszer nagy vehemenciával nekiálltak annak, hogy egy túlságosan nyúlánk fát kicsit visszafogjanak. Motoros fűrész berántva, hatalmas berregés. Csak látom, hogy a nagy ágak potyognak a földre.

Aztán ahogy lentről megnézték a fát, már nekik is gyanús lett, hogy talán ez egy kicsit túlzás volt. A fát nagyon megviselte a kíméletlen visszavágás. Nem vagyok biztos abban, hogy sokáig húzza.
Erről eszembe jutott Jézus képe: Én vagyok a szőlő, ti a szőlővesszők, Atyám a szőlősgazda. Beszédének finom részletei vannak: Megkülönbözteti azt, amikor erősen vágni kell a szőlőből, és amikor csak meg kell tisztítani. Azt mondja, hogy mi Őbenne vagyunk.

A szőlőt már Egyiptomban is metszették. Ha képként írjuk le ezt a folyamatot, akkor a növekedés és a csökkenés aránya teszi termelhető növénnyé a szőlőt. De a metszés lényege nem az, hogy vágjunk. 

Jézus nem úgy oktatja, neveli a tanítványait, mint egy vallásalapító. Nem pontos és egyszerűen követhető szabályrendszert ad át, hanem meghirdeti a Mennyek országát, amelynek az a célja, mint a szőlőnek, hogy gyümölcsöt teremjen: finom, tápláló erővé váljon. Ezért a célért szükség van a metszésre. 

Isten nem olyan, mint egy nagy oktató, aki okosan, távolságtartóan szemléli ezt a világot, és elmondja, mikor, mit kell tennünk. Ő bennünk, velünk együtt él.

Ha minket megmetsz az élet, ha veszteségeink vannak, azok az övéi is. Ő a szőlő, mi az ágak. Nem az a cél, hogy fájdalmat okozzon. Nem az a cél, hogy folytonosan vizsgálgasson minket, és ha valami rossz kinövést lát, azonnal elő az ollót!
Nagyon sok ember van úgy, hogy ha kinyitja a Bibliát, és azt olvassa például, hogy boldogok a szelídek, akkor az első gondolata ez: Jaj, én nem vagyok szelíd. Meg kell változnom. Nem vagyok jó. Nem vagyok olyan, mint amilyennek Isten szeretné. És mintha Isten egy folytonos edzési tervet készítene nekünk, már össze is áll a fejében: Akkor holnap nem fogok visszaszólni a főnöknek, elfogadom az anyósom beszólásait, és így tovább. De ez nem egy jó világ!
Jézus belső áramlásról beszél. Ő nem riasztóberendezés, nem állandóan felgyulladó vészjelző, hanem valaki, aki folyton adni akar, aki bennünk növekedni szeretne.

Talán a legnehezebb az, hogy meghalljuk életünkben ezt a lágy, megértő, szeretetünket élesztgetni akaró isteni hangot. Valamilyen furcsa módon a szigorú, nyeső, vágó, kemény és ítélő Istent hamarabb meglátjuk. 
Furcsa belső görcsök ezek az emberben. Talán azért alakulnak ki, mert annyira szeretnénk jól élni. Azt gondoljuk, hogy mindennek széppé és rózsaszínné kell válnia ezen a földön. Úgy tűnik azonban, hogy ő ezt nem így gondolja. Az ő szőlőjében sokféleség van. Vannak kicsi ágak és vannak nagyok. A szőlőn vannak kicsi szemek és vannak óriásiak. Van vágás és van elengedés. Van, amikor lefagy a gyümölcs és van, amikor minden növekszik, és szinte pezseg. Ez mind-mind benne van a szőlőben, együtt áramlanak a növény nedvei a szőlőtőkével.
Az igazi cél ennyi: Jól megmaradni a tőkén.