A Deloitte vezető pénzügyi tanácsadója szerint vesztesei és nyertesei is vannak a járványhelyzetnek, s akkor járunk a legjobban, ha a szomszédból rendelünk ételt.
Egy találékony kezdeményezés segít a mentősöknek, orvosoknak, ápolóknak és a jószívű támogatóknak egymásra találni.
Kekszgyártásba fogtak a bizalomépítő szerzetesek, közben katolikus csoportok templomok előtt demonstrálnak a védelmi intézkedések ellen.
A bezártság, a sötétség, a találkozások hiánya akár komoly lelki traumát is okozhat. Kivéve, ha teszünk ellene.
Keresztény közéleti személyiségek felhívást fogalmaztak meg, amelyben a hazai közbeszéd állapota kapcsán a párbeszéd kultúrájának építésére, valamint a hamis hangok és a hiteles források megkülönböztetésére bátorítanak.
Új könyvének megjelenése kapcsán beszélgettünk a református lelkésszel, egykori miniszterrel arról, hogy miként lehet a bajból erőt meríteni.
Miközben a nemzeti és a nemzetközi sportszövetségek igyekeznek megfelelő óvintézkedések és a lehető legalaposabban átgondolt protokoll mellett működtetni a különböző bajnokságokat és versenyeket, a gyakorlatban ez egyre nagyobb nehézségekbe ütközik.