Egy ismerős arc a képernyőről, ismerős mondatok a magyar irodalomból – olyan kezdeményezést mutatunk be olvasóinknak, ami pólókra nyomott versekkel épít párbeszélő közösséget.

– Színésznőként ismert meg a magyar társadalom, mostani beszélgetésünk témája kapcsán ugyanakkor üzletasszonyként mutatkozol be, aki a márka ismertségét elősegítendő modellszerepet is vállal. Hogy alakult ki ez a színes összkép?
– Alapvetően színésznő vagyok – ezt tanultam, ebből van diplomám, jelenleg is vannak ilyen megbízásaim, de a színházon és a filmezésen túl számos más dologgal foglalkozom. Ez a vállalkozás, amit egyfajta kalandként indítottunk el, számomra erősen kötődik mindahhoz, amit a színház jelent, így a vállalkozás valamelyest következik is abból amivel egyébként foglalkozom. A modellkedést igazából a szükség hozta: színészként nem idegen tőlem az, hogy kamera előtt állok, ezért adta magát, hogy ezeket a verses pólókat általam mutassuk be.

– Említetted, hogy kalandnak tekintitek a verses pólók népszerűsítését. Utólag evidensnek tűnik, hogy miért ne készülhetnének ilyen ruhadarabok is, mégsem terjedt el eddig idehaza ez a "divatirányzat". Honnan jött az ötlet?
– Nagyon erősen kötődöm a versekhez. Azért is lettem színész, mert gyakran jártam versmondó versenyekre, számos sikerélménnyel gazdagodtam, ez alapozta meg a későbbi döntésemet. Alighanem számos színészre igaz, hogy sokkal több verset olvasott fiatalként, mint ami iskolában kötelezően elő van írva. Maga a vállalkozás ötlete egy téli estén fogalmazódott meg, amikor a testvéremmel és a menyasszonyával arról beszélgettünk, hogy jó lenne valamibe közösen belefogni. Nehéz élethelyzetben voltunk, amiből igyekeztünk valahogy jól kijönni együtt, összekapaszkodva. Elkezdtünk valamiféle közös úton gondolkodni, s az öcsém előállt a szublimálás technikájával – a textilbe égetik a színt –, s erre mondtuk, hogy jó lenne ezzel valamit kezdeni. Ekkor még nem rögtön versekre gondoltunk, sok lehetőség felmerült. De eszembe jutott, hogy már rég akartam magamnak egy olyan trikót, amin a kedvenc versem szerepel. A többieknek megtetszett a felvetés – a sógornőm javasolta, hogy akkor már kéne valami jó grafika is a szöveg mellé... Ilyen közös ötletelésből született meg végül az a kezdeményezés, amivel ma már bárki találkozhat.

– Tavaly startolt el a márka többféle verssel – ha egyáltalán valóban divatmárkáról van szó. Milyen tapasztalataitok vannak a vásárlók részéről?
– Szívesebben fogalmazunk úgy, hogy közösséget építünk. Számomra az a legörömtelibb dolog, hogy minden versnek van egy különleges összekötő ereje. Ha például elolvassák az emberek, hogy "a semmi ágán ül szívem" – épp ez olvasható a most rajtam lévő pólón –, az megpendít egy olyan húrt, ami kamaszkorunkban a lelkünkben peng. Ezek a mondatok olyan sajátos jelentést hordoznak, ami integráló képességgel bír a mai Magyarországon is. Az volt a célunk, hogy olyasmit keressünk, ami közelebb hozni egymáshoz az embereket – a vers pedig összeköt.

Öröm megtapasztalni, hogy nagyon különböző korosztályokat képviselnek ennek a formálódó közösségnek a tagjai.

Szándékosan nem vásárlókról beszélek, mert sokan úgy vannak jelen a közösségi oldalunkon, hogy nem feltétlenül vásároltak tőlünk, de szeretik azt, hogy minden nap közzéteszünk egy-egy újabb verset.

– Merthogy ez is részét képezi a tevékenységeteknek?
– Így van. Nagyszerű érzés szembesülni vele, hogy léteznek olyan emberek, akikről sztereotípiák alapján azt gondolnád, hogy nem fontosak számukra a versek, aztán kiderül, hogy mégis....

– Akkor a póló amolyan hab a tortán?
– Nem titkoljuk, hogy ez egy üzleti vállalkozás, és örülünk, ha bevételt tudunk generálni. De számomra az az igazi érték, amikor egy magyartanár ránk ír, hogy ugyan nem látja készleten, de jövő héten József Attila Ódáját fogja tanítani, és szüksége lenne egy ilyen pólóra. Ilyenkor hajlandóak vagyunk plusz energiákat megmozgatni, hogy a póló időben eljusson a címzetthez, mert pont ez az, amiért az egészet csináljuk. Azok a gyerekek aznap kapnak egy rendkívül jó fej tanárt, aki ezen dolgozott, utánajárt, hogy de jó lesz ilyen formában megszerettetni a diákokkal azt a verset. Az ilyen élmények alapján az marad meg a gyerekben, hogy milyen tök jó volt az irodalom óra. Nekünk ez hatalmas sikerélmény.

– Azt nyilván ti döntötték el, hogy mely versrészletek kerüljenek az első pólókra, de vajon lehet-e javasolni újabb költeményeket, lehet-e kedvenc verses pólót kérni tőletek?
– Nagyon jó lenne, elég sokat gondolkodtunk is ezen. Az a munkafolyamat azonban, amely mentén dolgozunk, ezt egyelőre még nem teszi lehetővé. Miután ugyanis kiválasztunk egy verset, átadjuk a szöveget Volf Petra grafikusnak. Azt kértük tőle, hogy ne egy az egyben illusztrálja a leírtakat, hanem azt jelenítse meg, amit belőle előhív az üzenet. Ezt követően Molnár Szilvi olyan tipográfiai megoldást alakít ki, amelynek köszönhetően a szöveg és a grafika jól néz ki együtt. Utána jön a nyomás, szabás. Vagyis nem megvásárolunk valamilyen kész anyagot, hanem mindent mi készítünk.

– Klasszikus manufaktúrának tűnik ez a módszer.
– Igen, és szerintem fontos, hogy az is maradjon.

Ha már magyar verseket jelenítünk meg, akkor a ruhadarabok idehaza készüljenek, itthoni munkaerő kezének munkái legyenek. Azt tapasztalom, hogy tehetséges szakembereket lehet Magyarországon találni, akik ezt szívvel-lélekkel csinálják.

Te is, én is járunk fast fashion üzletekben, s látjuk a minőségi különbséget a tömegtermékek és egy olyan munka között, amit egy varrónő szépen elkészített, garanciát vállal rá, nem kezd romlani a minősége néhány mosás után.

– A webáruházban bárki elboldogul, ha ilyen pólót szeretne magának rendelni, de ha valaki csatlakozni szeretne az említett közösséghez, hogyan teheti meg, és miért érdemes bekapcsolódni?
– Egy fiatal, születőben lévő közösségről van szó, így nyilván még sok részlet alakul. Egyelőre azt tapasztalom, hogy nagyon sokféle ember tartozik máris ide, és főleg a naponta közzétett újabb versek kapcsán derül ki, hogy milyen sokat jelentenek ezek az alkotások a közösség tagjainak. A visszajelzések segítenek nekünk továbbgondolni magát a vállalkozást is. Nem titkolt szándékunk, hogy együtt alakítsuk ki, mire lenne igény, hogyan viselnék szívesen az emberek a verseket. Például sok visszajelzés érkezett arról, hogy jó lenne, ha pulóverek is készülnének, ezért, mire ez az interjú megjelenik, valószínűleg már rendelhetőek lesznek az első verses pulóvereink is. Párbeszédet szeretnénk kezdeményezni arról, hogy ki hogyan viselne szívesen egy verset.

– Talán sokaknak még mindig egy televíziós sorozat egyik karaktere jut eszébe rólad. Amikor épp nem a versek ilyen formában való népszerűsítésével foglalkozol, mi tölti ki az idődet mostanában?
– Amint említettem, továbbra is elsősorban színésznő vagyok, erre a beszélgetésre is egy próbáról érkeztem. A Tanulmány a nőkről című darabon dolgozom, leginkább ez tölti ki a mindennapjaimat, a színházi fellépések mellett. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert havi 15-20 estét színpadon töltök, ami elég soknak számít, a darabok is változatosak. Szinte minden nap egy másik karakter bőrébe bújhatok, ami egyrészt izgalmas, másrészt frissen tartja az ember agyát. A Thália Színház tagja vagyok – nagyon szeretem ezt a társulatot, a kollégákat. A színészet mellett ez a vállalkozás egy szép álom számomra, amely lehetőséget ad az önmegvalósításra. A magánéletemben pedig arra törekszem, hogy a munkán kívül igyekezzek minél több időt a családommal, a szeretteimmel együtt tölteni, törekszem megtalálni az életem egyensúlyát.

Beszélgetőtárs: Gégény István