A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató törekszik a gyermekekben rejlő jót mindenki számára láthatóvá tenni. Erre épül pasztorációs tevékenységük, mellyel az általuk nevelt mintegy 5 ezer fiatalnak kínálnak lehetőséget egy kiegyensúlyozottabb életre.
A 8 megyében mintegy 5 ezer fiatalról gondoskodó Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató környezettudatos magatartásra neveli a rábízottakat: 32 telephelyen több mint ezer fát ültettek a fiatalok és önkéntes segítők.
Nemrégiben nagy port kavart egy gyermekek számára készült könyv, mely a nemi indentitásról is tartalmaz történeteket. A közismert neveléskutatóval arról beszélgettünk, hogy milyen hatásai lehetnek a gyermeklélekre.
Ferenc pápa felhívása nyomán létrehoztak egy olyan gyermekvédelmi honlapot, amely a témáról való közös gondolkodás mellett a visszaélések bejelentését is lehetővé teszi.
Csecsemőként lemondtak róla, ma sok ezer árva és nehéz sorsú gyermek pótapja. Paneldzsungelben misszionál, alaposan benne van a közéletben, de nem pártpolitizál. Nagyinterjúnk az ÁGOTA önkéntes közösség megálmodójával.
Június 13-án 11 órától június 15-én hajnali 3-ig 40 órás tiltakozó akcióval emlékeznek a budapesti Szabadság téren az örökbefogadó szülőknek szóló 40 órás tanfolyamra.
A gyűlölet a legkelendőbb édesség, amihez furcsa módon nagyon ragaszkodunk és elég sok erőfeszítést is teszünk érte.
„Csak személyi igazolvány felmutatásával lehet pornót nézni”: az Észak-Rajna-Vesztfália médiahatóság szigorításra készül még ezen a nyáron.
Karantén idején az eldurvuló, esetenként halálos kimenetelű kapcsolati és családon belüli erőszak sajnos nagyon is valós szövődmény.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szülőknek szóló, szótárszerkezetben felépülő információs oldala.
A biztonságos internetezésre fel kell készíteni a gyerekeket - hívta fel a figyelmet a Funside School informatikai iskola a biztonságos internet napja (Safer Internet Day) alkalmából kedden.