Magyar szerzetesek is küzdenek a kiskorúak zaklatása ellen
SZEMlélek 2020. augusztus 12.

Magyar szerzetesek is küzdenek a kiskorúak zaklatása ellen

Ferenc pápa felhívása nyomán létrehoztak egy olyan gyermekvédelmi honlapot, amely a témáról való közös gondolkodás mellett a visszaélések bejelentését is lehetővé teszi.

gyv0.jpg

– A szexuális visszaélés bűncselekményei sértik Urunkat, testi, pszichés és lelki károkat okoznak az áldozatoknak és megsebzik a hívek közösségét. Azért, hogy ezen jelenség többé semmilyen formában ne fordulhasson elő, szükséges a szív mély és folyamatos megtérése, amelyet konkrét és hatékony tetteknek kell hitelesíteniük. Ez az Egyházban mindenkire vonatkozik, azért, hogy a személyes szentség és az erkölcsi elköteleződés hozzájáruljon az evangélium hirdetésének teljes hitelességéhez és az Egyház küldetésének hatékonyságához – írta 2019 májusában közreadott apostoli levelében Ferenc pápa (a dokumentum úgynevezett "motu proprio", a katolikus egyházfő saját kezdeményezésére kiadott rendelkezés, ezzel tehát új egyházi szabályozást vezetett be a pápa).

Ugyanazon év őszén kezdte meg a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája gyermekvédelemmel kapcsolatos tevékenységét. Immár honlapja is van ennek a munkálkodásnak, az új portál nyitólapján pedig épp a pápa által hangsúlyozott kifejezés fogadja a látogatót: HITELESSÉG.

gyv1.jpg

A szerzetesi iroda a SZEMlélekhez eljuttatott közleményében a téma kapcsán rámutat:

a gyermekek és sérülékeny helyzetben lévő felnőttek védelmének kérdése egyre inkább előtérbe került az egyházban. Az elmúlt években a magyar egyházban is több kezdeményezés indult, megannyi szervezet kapcsolódott be ebbe a párbeszédbe.

A szerzetesek közösségeiben számos gyermekvédelmi vonatkozású tevékenység és kezdeményezés működik már évek óta, ezek közé kapcsolódott be a szerzetesi iroda újabb tevékenysége.

Mindez nem csupán egy fontos és érzékeny témáról való gondolkodást jelent – 2020 januárjától szerzetesek és civil szakemberek részvételével

konkrét stratégiai tervezés kezdődött, amely kifejezetten a szerzetesek részéről megtehető és megteendő előrelépési lehetőségekre fókuszál.

Az új gyermekvédelmi honlap egyrészt otthont ad a szerzetesi gyermekvédelmi esetbejelentő felületnek, másrészt célja, hogy friss híreket és szakmai tartalmakat osszanak meg rajta az iroda munkatársai a gyermekvédelem és emberi méltóság témájában.

Összeállította: Gégény István

(illusztráció: timeanddate.com)

süti beállítások módosítása