Kaszkadőrködik, falusi lovastanyát vezet, közösséget fejleszt, a kamerák előtt is kipróbálta magát. Mindeközben az egyetemen pszichológiát tanult.
Ő a főszereplője a róla szóló mozifilmnek, amit viszont nem tűztek műsorukra a hazai mozik. A SZEMlélekkel viszont bárki megnézheti Budapesten és Pannonhalmán.
Pap is lehetett volna belőle, ám inkább sajátos "titkos ügynöke" lett a hitének. Katolikus fiúgimnáziumba járt, amit jó szívvel ajánl mindenkinek. Nem bánja, ha úgy emlékeznek rá, mint aki fejen állva sört iszik.
Nem könnyű filmvásznon megjeleníteni a szakrális értékeket, de nem is lehetetlen. Néhányan idén is megpróbálkoztak a nemes feladattal.
Az internetes zaklatás témáját feldolgozó „Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :-)” (RLSM) című filmet egyesek szerint minden iskolában érdemes lenne levetíteni. A főszereplővel beszélgettünk.
A legjobb külföldi film kategóriájában megnyerte a keresztény filmek világfesztiválját a Pozsgai Zsolt által rendezett Megszállottak című alkotás. A film a szakmai zsűri fődíját is elhódította.
Világszerte diák-Oscarként emlegetik filmes körökben a Student Academy Awards díjait, melynek idén magyar győztese is van!
Az egyházzal és a papokkal kapcsolatos témák továbbra is népszerűek a hollywoodi filmes futószalagon. A First Reformed című alkotás kapcsán néhány szaklap máris a jövő évi Oscar-gálát említi, pedig alig gravírozták bele az idei győztesek neveit az aranyszobrokba.
A történelemben először szerepel dokumentumfilmben egy katolikus egyházfő. De nem csak ettől lesz egyedülálló a két éven át készült alkotás.
Film készült a nőről, aki az egyik legkülönlegesebb szereplője az evangéliumi történetnek. Bár egyesek próbálnák képzeletben "összeboronálni" Jézussal, ez az alkotás egy szép lelki barátságról szól.