Díjeső hullhat egy lelkész küzdelmeiről szóló filmre
Gőbel Ágoston 2018. május 25.

Díjeső hullhat egy lelkész küzdelmeiről szóló filmre

Az egyházzal és a papokkal kapcsolatos témák továbbra is népszerűek a hollywoodi filmes futószalagon. A First Reformed című alkotás kapcsán néhány szaklap máris a jövő évi Oscar-gálát említi, pedig alig gravírozták bele az idei győztesek neveit az aranyszobrokba.

firstref.jpg

A Taxisofőr vagy a Dühöngő bika című filmek szép lassan klasszikussá nemesedtek az elmúlt néhány évtizedben. Ezekben az alkotásokban közös, hogy az a Paul Schrader írta őket, aki Martin Scorsese társaként tett szert világhírre. A neves forgatókönyvíró nem először próbálja ki magát a direktori székben is, a First Reformed című drámát ő jegyzi, mely ugyan már tavaly elkészült, de mozis forgalmazásba csak idén júniusban kerül. Az Ethan Hawke főszereplésével forgatott filmnek most jelent meg az első előzetese.

A több filmfesztiválon is sikerrel szerepelt First Reformed egy Toller nevű lelkész történetét meséli el, akit lelkileg teljesen összetört Irakban szolgáló fia halála. Különösen megnehezíti a gyász folyamatát, hogy ő maga bátorította gyermekét a seregbe jelentkezésre. A hitével küzdő lelkész hamarosan megismerkedik egy környezetvédővel, aki rávilágít, milyen összefüggések lehetnek a helyi egyház és egy környezetszennyező cég ténykedése között. A környezetvédő hamarosan meghal, a lelkész pedig összefog annak özvegyével, hogy felvegyék a kesztyűt a teremtett világ pusztítóival.

firstref1.jpg

A First Reformed a többi között a Velencei Filmfesztiválról is díjjal távozott. A Rotten Tomatoes nevű kritikagyűjtő oldalon jelenleg 97 százalékon áll, ami rendkívül jó eredménynek számít. A kritikusok leginkább Ethan Hawke színészi játékát emelik ki, de méltatják Paul Schrader érdemeit is.

ga.jpgA filmet júniusban mutatják be az Egyesült Államokban. Hazai bemutatóról egyelőre nincs információ.

Gőbel Ágoston

süti beállítások módosítása