Nem könnyű filmvásznon megjeleníteni a szakrális értékeket, de nem is lehetetlen. Néhányan idén is megpróbálkoztak a nemes feladattal.
– Vagy a világunk lett durvább és kegyetlenebb vagy én lettem szentimentálisabb – kezdte értékelését Dér András zsűrielnök, a III. Ars Sacra Filmfesztivál díjátadó ünnepségén. Mint mondta, egyszerre nyújtott felemelő és megrázó élményt az a negyvennégy film, melyet az öttagú zsűri a versenyprogramba választott.
A zsűri tagjaként csak egyetérteni tudok szavaival. Szeptemberben egy héten keresztül vetítettek a gyöngyvászonra rövidfilmeket, kísérleti és animációs alkotásokat, dokumentumfilmeket a "szakrális filmfesztiválon" a budapesti Tabán ARTMoziban. Többnyire telt házzal mentek a vetítések, sőt, volt olyan vasárnapi filmünk, amire már hétfőn este sem lehetett jegyet kapni. Mi kapcsolta össze a vetített filmeket? A fesztivál kiírása szerint olyan témájú alkotásokat vártak a szervezők, melyek emberi sorsokról, az emberi élet nehézségeiről és örömeiről, az örök értékekről szólnak, vagy a magyarság történelmét, kiemelkedő személyiségeit, kultúráját, a határon túli magyarság sorsát mutatják be, de legfőképp részben vagy egészben a szakralitás fogalomkörébe tartozó témával foglalkoznak. Milyen a szakrális film? Erről egész biztos könyveket lehetne írni, többen meg is tették már. Ez a fesztivál – bár nevéhez hű marad – nem leszűkíti, inkább kibővíti a szentség, a szakrális téma fogalmát.
A beérkezett és díjazott alkotások művészi színvonalon szólnak a hit erejéről, sorsokról, az emberi lét sokszínűségéről. Legyen az egy első világháborús traumából való kilábalási kísérlet, egy erdélyi falvacska lakóinak hétköznapja, egy jó szó, ami egy fiúgyermek és anyja között hangzik el hosszú évek után... tetten érhető bennük a megfoghatatlan. Ezekért a pillanatokért nézem, nézzük ezeket a filmeket. Jól megfér egymás mellett az irodalmi adaptáció, a kísérleti versfilm, a Város Mindenkié csoport akciója, Böjte Csaba beszéde és a kerecsendi szegénysor élete.
Domokos János A te neved című dokumentumfilmjéből egy különös baráti társaságot ismerhetünk meg. A Szent Egyed közösség tagjai olyan laikusok, akik tanulmányaik, munkájuk mellett a társadalom perifériájára szorultakon segítenek. Nem csupán az utcákon, de szociális otthonokban élőkről, menekültekről is gondoskodnak, mégpedig a legegyszerűbb módon: nem ellátandó betegnek tekintve őket, hanem egyszerűen felismerve bennük a felebarátot. Az egész estés dokumentumfilm kategória győztese a Szent Egyed Közösség misszióját bemutató A te neved című film lett.
A KépMás – Próbálom túlkiabálni magam című inkluzív színházi előadás próbafolyamatában öt nő vett részt. Meséltek magukról, a vágyaikról, az álmaikról, arról, hogy hogyan találják meg a helyüket az életben. Balla Dávid kamerája kísérte a próbafolyamatot, aki filmmé "gyúrta össze" a látottakat. Ebből született a Ne bámuljanak már, ami a fesztiválon a rövid dokumentumfilm kategóriát nyerte.
Chilton Flóra alapvetően terápiás célzattal, nehéz sorsú gyerekekkel együttműködve készítette rövidfilmjeit, amiket aztán a fesztiválra is neveztek. A Telefonok összetörve és a Telefonok célkeresztben olyannyira aktuális, fontos témákat járnak körül és olyan erős élményt nyújtottak mindannyiunknak, hogy végül ezek az alkotások nyerték a rövidfilmes szekciót.
A kategóriák győztesei mellett több különdíjat is kiosztottunk: A Nemzetstratégiai Kutatóintézet különdíjával a székelyudvarhelyi Simó Ibolya Tomi, Ervin és az iskola című alkotását jutalmazta. A Nemzeti Művelődési Intézet Közösség-díját a Világítani fogok című alkotás, Huszár Domonkos és a Shoeshine.hu közös filmje kapta (ebből látható egy részlet cikkünk nyitóképén). A Hagyományok Háza Hollós László és Dala István Válaszút vándora című, Kallós Zoltánról készült portréfilmjét jutalmazta. A Magyar Katolikus Rádió a Sára nővér rendezőit, Erhardt Ágostont és Marossy Gézát tüntette ki díjjal. Az Ars Sacra Alapítvány különdíját Mohi Sándor rendező-operatőr vehette át.
Folytatás jövőre! Bízunk benne, hogy hasonlóan emlékezetes filmekkel találkozhatunk majd!
Gőbel Ágoston
