Az új váci püspök szerint a jövő egyháza kovászplébániákból, evangéliumi munkaközösségekből fog állni.
A közelmúlt összefüggéseit kutató szakembert nem akadályozza sokak életét érintő munkájában, hogy fizikai értelemben nem lát szinte semmit.
A nyugalmazott püspök egyszerre elégedetlen és reménykedő. A farizeusi reakciókon igyekszik mosolyogni, a szegényeket ajándéknak tartja a társadalom számára, a járvány pedig szerinte segíthet jobban odafigyelni embertársainkra.
A Pécsen élő vallásfilozófus, egyetemi docens neve is ott szerepel a keresztény értelmiségiek múlt hónapban írt nyílt levele végén. Ennek kapcsán közbeszédről, értékekről, egyházi megújulásról kérdeztük.
Roska Péter katolikus morálteológus a mesterséges megtermékenyítés kapcsán fejtette ki a katolikus egyház tanításának lényegét.
A világtörténelem során számos államhatalom megpróbálta politikai eszközzé deformálni Krisztus követését. Eddig minden ilyen próbálkozás kudarcba fulladt, nem véletlenül.