"Nem a lombikban fogant gyermek maga, hanem a módszer a probléma"
SZEMlélek 2020. október 21.

"Nem a lombikban fogant gyermek maga, hanem a módszer a probléma"

Roska Péter katolikus morálteológus a mesterséges megtermékenyítés kapcsán fejtette ki a katolikus egyház tanításának lényegét.

lombik.jpg

Ismét felélénkült a hazai közbeszédben a lombikvita, miután a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnöke megismételte tömören az egyházi álláspontot, majd erre nagyjából hasonló tömörséggel elutasítólag válaszolt a családügyi miniszter. Olyan témáról van szó, amit lehetetlen 1-2 mondatban teljességgel kitárgyalni.

Ebben a cikkben összefoglaltuk a lombikvita 2017-ben zajlott "első felvonásának" tapasztalatait. Ezúttal a Shoeshine munkatársa által készített interjút ajánljuk olvasóink figyelmébe, amely egy bioetikai témában járatos katolikus lelkipásztor részletesebb válaszait közvetíti az érdeklődők felé. A teljes cikk ide kattintva olvasható, az alábbiakban Roska Péter néhány gondolatát idézzük.

...Isten az emberi élet továbbadását úgy alkotta meg, hogy két személy szeretetben való egyesülése által foganjon meg egy harmadik emberi személy. Tehát össze van kapcsolva a szexuális egység és a termékenység. Nagyon fájdalmas dolog a meddőség, és teljesen normális dolog, hogy megoldást keresünk a gyógyítására. De amikor a lombik módszert elkezdték emberekre alkalmazni, akkor nagyon gyorsan reagált az Egyház, hogy ez az emberi méltósággal ellentétes.

A szabad akarat arra való, hogy a helyeset keresse és a jót megtegye. Amikor nem ezt teszi, visszaél a szabadságával, ez a bűn. A cél nem szentesíti az eszközt. A lombik módszer másik alapvető problémája az életellenessége.

...a lombikban ott a morális felelősség, hogy létrehozunk olyan utódokat, akiknek a nagy részét megöljük. Ez az emberi élettel való játék. Ferenc pápa azt mondja egyébként, hogy véget kell vetni a lombik módszerrel való embergyártásnak. Azt mondja, hogy ez a Teremtő elleni bűn.

...nem a lombikban fogant gyermek maga, hanem a módszer a probléma.

...a meddőség nem egy betegség önmagában, hanem sokféle okra visszavezethető tünet. Ezért meg kell keresni az okokat és gyógyítani kell, és nem mesterségesen áthidalni a problémát. Azaz messzebbről kezdjük, mert feltárjuk a valós problémákat és a feleséget gyógyítjuk, a férjet gyógyítjuk. Sajnos épp a lombik módszer miatt kevés figyelem jut erre. Az egyházi tiltás is segített abban, hogy a valódi gyógyítás több teret kaphasson. Magyarországon még nagyon kevés a lehetőség ezen a téren. A budapesti Keresztény Családi Centrumban próbálnak új módokon segíteni.

Ha valami etikátlan, ha valami bűn, akkor nem én okozom a fájdalmat, hanem felhívom a figyelmét arra, hogy valamit nem szabad csinálni. A szexuális élet területén nagyon hasonló a helyzet. Pl.: miért okozunk fájdalmat szegény homoszexuálisoknak azzal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy férfi és nő házasságán kívül minden szexuális közösülés erkölcstelen? Vagy miért mondjuk azt, hogy a házasság egy életre szól? Vagy miért nem engedjük az eutanáziát, amikor a beteg kínjain enyhíthetnénk?

Ha egy társadalom túlteszi magát az etikai korlátokon, akkor az a társadalom elpusztul. Ha az ember nem vállalja azt a szenvedést, áldozatot, hogy Isten törvényeinek tiszteletben tartásával megálljt parancsoljon a bűnös cselekedeteknek, akkor saját magát számolja fel. Isten törvényei nem börtönrácsok, hanem védőkorlátok.

Összeállította: Gégény István

(Forrás és illusztráció: shoeshine.hu)

süti beállítások módosítása