A veszprémi börtön parancsnoka a rácsok mögötti körülményekről, a társadalomba való visszavezetésről és a falakon belüli hitéletről is nyilatkozott a SZEMléleknek.
A háborús idők megpróbáltatásai alatt egyre többen találták meg Istenbe vetett hitüket, reményt, segítséget és védelmet várva.
A WWF a ZSF nevű tudományos társasággal együttműködésben megjelentette a 2020-as Élő Bolygó Jelentést. Az alábbiakban a kiadvány legfontosabb üzeneteit igyekszünk összefoglalni.
Egy magyar misszionárius tízezernyi nélkülöző afrikainak adta vissza a látását. A róla szóló Szemtestvér című film alkotójával, Hajdú D. Andrással beszélgettünk.
Az argentin futballista, aki vita nélkül sorolható a labdarúgás történetének 10 legjobb játékosa közé, 33 évesen nem a csúcson, hanem sportpályafutása legmélyebb pontján van. Ki is valójában ő és mit tartogathat még számára a futball?
A Szentföld gondnoksága több ezer rászoruló keresztény számára biztosít otthont, akiknek esetleg el kellene hagyniuk szülőföldjüket