A háborús idők megpróbáltatásai alatt egyre többen találták meg Istenbe vetett hitüket, reményt, segítséget és védelmet várva.

Az Egyház állásfoglalása milliók számára jelentett iránymutatást a harcoló eszmék sokaságában. Egyértelműen soha nem mondták ki, hogy a katonai hivatás bűnös dolog lenne. Ezzel hatalmas kételyek közé állították volna a megkeresztelkedett, hithű katonákat és a pályájuk elhagyásával a hazaárulás bélyegét is viselniük kellett volna.

Érintőlegesen Szent Ágoston is foglalkozott már a háború kérdésével, de végeredményben elfogadta azt az Ószövetségi nézetet, hogy ha nyomában felemelkedés járt, akkor Isten adománya, ha pusztulást hozott, akkor büntetés. Az évek múlásával is vitákat szültek az olyan kérdések, hogy létezik-e jogos háború, milyen feltételekkel működhet a megtorlás vagy a papi hivatásban tevékenykedők részt vehetnek-e a háborúkban. Főleg abban az időben volt ez nehéz kérdés, amikor az állam és az egyház még nem vált el egymástól a maihoz hasonló mértékben.

A hátországban maradottak és a frontvonalon harcolók is szomjazták a vigasztalást szenvedéseikben és a reményt a megpróbáltatásaikban. Tematikus imakönyvek láttak napvilágot, hogy támogassák a harcba indulókat, az aggódó feleségeket, szülőket és özvegyeket. Egy német könyvkereskedő felmérése nyomán jelentette meg a Pesti Napló azt a megfigyelést, hogy a legkelendőbb könyv vészterhes időkben a Biblia. S bár voltak idők, mikor a katonáknak ildomosabb volt a vágyott béke helyett valami hazafiasabb dologért imádkozni, a családok inkább bíztak szeretteik hazatértében, mint hogy kívánták volna azok hősi halálát.

Csernoch János: Bízzál fiam című imakönyvéből

"Amint Krisztus Urunk szent sebeit megdicsőítette mennyei Atyja, úgy a te sebeid is csak dicsőséget hoznak magyar hazánkra. Ebben a tudatban szenvedj és vigasztalódjál."

A tábori imakönyvekben gyakori az oltalom utáni fohász és a háború jogosságára való megerősítés is nagy hangsúlyt kap. Nem véletlenül alakult ki az Egyház közbenjárásával a Jézus Szíve kultusz a katonatársadalomban.

A Szent Margit önfelajánláshoz képest - Margit egész életére jellemző volt a bűnbánat, a vezeklés és a másokért végzett felajánlások, ennek elsődleges oka az a fájdalom volt, hogy Krisztust elutasítják - egészen sajátos értelmet nyert a fogalom, mely azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük.

Az Egyház képviselői támogatták a honvédeket pasztorációs tevékenységükkel, alkalmi kápolnák állításával, gyakori gyóntatással és áldozási lehetőségekkel. Ahogy a világháborúk könyörtelen évei teltek, mindinkább megjelent az imákban a béke utáni vágy és a hívők számára a legkívánatosabb hadviselési formák is szavakká formálódtak. Erkölcsileg tehát a háború célja nem az életek kioltása, az ellenség megsemmisítése, hanem a mihamarabbi béke elérése.

Az idő múlásával sokasodtak a különböző fegyvernemeket védő szentek is. Például Gábriel arkangyal a híradós katonák védőszentje, Szent Sebestyén vértanú a sebesült és beteg katonák védőszentje, Szent László király a lövészeké. De magukénak tudhatnak egy- egy védelmezőt többek közt a vegyvédelmisek, harckocsizók, repülőhajózók, vagy a különleges alakulatok tagjai is.

A Katolikus Tábori Püspökség honlapján is elérhető, Ima - és olvasókönyv a Magyar Honvédség számára című kiadvány előszavában olvasható:

"Legyen társunk, ez a könyv, hogy a nehéz helyzetekben, távol a családtól, idegen országokban erőt adjon nekünk. Legyen bajtársunk, hogy a csüggedésben, reményvesztettségben, a szürke hétköznapokban lelkesedéssel töltsön el. És legyen barátunk, hogy a szomorúságban, kétségbeesésben, a halálfélelemben, netán a gyászban vigaszát érezhessük.

E könyv csak akkor válik kinccsé, ha olvassuk és engedjük, hogy katonaéletünk része legyen, különben csak haszontalan jószág lesz, mint a rozsdás kard és a töltetlen fegyver."

A mai világhelyzetben sokan érezhetik azt, hogy háborúban állunk. Nemcsak a vírusokkal, de csatatér lett a munkahely, a piactér, néhol a családi tűzhelyek mellett is viszály van. Ez megkíván tőlünk egy harci szellemet, hogy értékeinkért mindig és mindenkor kiálljunk. Minden emberi szív nagyon mélyről vágyik a békességre és érezhetjük magunkat úgy néha, ahogy ez az ember, kinek imája ránk maradt:

Ismeretlen katona imája

Íme, Uram, én soha nem szólítottalak meg Téged, most mégis szeretnék Neked jó napot kívánni. Az emberek azt mondták nekem, hogy Te nem is létezel, s a buta fejemmel mindezt el is hittem nekik. Tegnap este egy gránáttölcsérből néztem fel a csillagos égboltra. S abból következtettem arra, hogy hazudtak nekem. Ha szakítottam volna időt arra, hogy megnézzem műveidet, magamtól rájöttem volna arra, hogy a bolondját járatták velem. Szeretném tudni, Istenem, hogy idenyújtanád-e nekem a kezedet. Az érzésem azt súgja, hogy Te megértesz. Különös, ide kellett jönnöm, ebbe a földi pokolba, hogy legyen időm belenézni az arcodba. Úgy gondolom, most nem kell sokat beszélnem; de örülök, hogy ma Rád találtam. Azt hiszem, hamarosan üt a támadás órája, de amióta tudom, hogy közel vagy hozzám, nem félek. Hallom a jelet. Istenem, mennem kell. Szeretlek Téged, s ezt meg akarom mondani Neked. Kemény harc lesz, ki tudja, hátha ezen az éjszakán odaérkezem a Te lakásodhoz. Azelőtt nem voltam Hozzád nagyon barátságos, éppen ezért gondolkodom azon, vajon ott vársz-e az ajtóban. Íme, sírok, hullnak a könnyeim! Igen. Most mennem kell, Istenem, a viszontlátásra. Különös. Amióta Rád találtam, nem félek attól, hogy Hozzád kell mennem. 

Ezt az imádságot 1945-ben. egy Olaszországban elesett amerikai katonánál találták.

 

Összeállította: Szőke Nikolett

Forrás:ktp.hu;mediakutato.hu,