Ez a kijelentés a II. Világháború utáni évekből származik – a 65 éve pappá szentelt Pásztor Károly idézte fel, aki 127 társával járt együtt szemináriumba. 89 évesen sem bánta meg, hogy nem hallgatott a vészmadarakra.
Nagy kísértés, hogy Istent is megfeleltesd az elvárásaidnak. Elégedetlenséged és szomorúságod jelzi, hogy megint az ő akarata teljesült!
Találhatunk a Bibliában szép számmal olyan prófétákat, kiknek társadalmi érzékenysége, tisztánlátása, mit sem veszített aktualitásából.
A német Alkotmánybíróság még februárban fogalmazta meg "az önrendelkezéses halálhoz való jogot" vagyis úgy döntött, nem egyeztethető össze az alaptörvénnyel a kegyes halál - az eutanázia tilalma.
Milyen nehéz lehet azoknak, akik kristálytisztán emlékeznek arra, hogy a másik, mikor, mit mondott. Kénytelenek mindig igazat adni maguknak, így magukra maradnak.
A szentek történetei arra késztetnek minket, hogy keményebben dolgozzunk az egyházban és a világban is a rasszizmus elleni küzdelemben.
Ma este a Szemlélek klubban ezt a kérdést tette fel Gégény István, a Szemlélek főszerkesztője Fabinyi Tamásnak és Hodász Andrásnak: Milyen utakra vitte a járvány az egyházat? A járvány, a hiány, a beszűkültség lépésről lépésre vezetett bennünket különböző, forrásnak vélt helyek felé.