Amíg ők a miénken - dörrentené erre milliónyi honfitársam.

A felnőttektől hallottak alapján kisgyerekként azt gondoltam, hogy a cigányoktól félni kell, mert veszélyesek. Mikor elsős lettem, egyetlen cigány osztálytársam volt, aki erősítette bennem ezt a képet. Erősebb fizikumával, erőszakos magatartásával hamar kitűnt a többiek közül. Harapott, rúgott, zavarta az órát, és sokszor kellett fegyelmezni.

Mindeközben gyerekként pedig majd minden nap egy cigányasszonynál lógtunk, aki egy magyarhoz ment feleségül és két gyermeke nálam idősebb volt. Náluk tanultam meg sakkozni, szebben rajzolni  és életem palacsintáit is ott ettem. A mai napig megvan bennem az a szeretet, amit ott tapasztaltam. Bármikor betoppantam (ők a földszinten, mi a másodikon laktunk egy panelházban) , az asztalon volt számomra étel, ital, és mindig nyitva volt az ajtó.

Már egy másik városban történt, hogy körbevett néhány roma gyerek és megpofoztak, elvették a pénzemet. Egyikünk sem volt több 10 évesnél.

A költözések miatt iskolákat váltogattam, ahol rendre megtapasztaltam a roma osztálytársaimmal szembeni előítéleteket. A hangosabb rászólásokat, durvább fegyelmezést, középiskolában pedig már egy teljesen nyilvánosan zajló ellehetetlenítést. Akkoriban csöppentem bele az éjszakai életbe, ahol sok nehézsúlyú bűnöző életébe is betekintést nyerhettem, voltak köztük magyarok, szerbek, arabok, s bizony, romák is.  Nem váltottak ki belőlem szertelen rajongást a tevékenységük iránt, de a sok rossz tapasztalattól sem tudtam hasítani és azt mondani, hogy ők csak ilyenek. Valahogy mindig egyértelmű volt, hogy a bűn, a bűnözés az nem válogat szín szerint.

Nem a szín, hanem a szív tesz emberré, attól függően, minek engedünk teret.

Térdelni valaki nyakán azt jelenti, hogy szándékosan nem engedjük levegőhöz jutni, tesszük ezt attól való félelmünkben, hogy a térdünk alatt fekvő elszívja tőlünk az életet adó levegőt. Amíg térdelünk, magunk sem fejlődhetünk igazán, hiszen életenergiáink nagy része arra megy el, hogy mást megfosszunk a sajátjától. Így rövid és hosszútávon is mindenki csak veszít.

Egyszerű matekkal számoltam ki annak idején, hogy az a pénz, amit én a körzetemben a teljes roma lakosságnak kifizettem segély és családi napon anno kézbesítőként, annak a többszörösét nyúlják le különböző szerződések segítségével gyönyörűen felöltözött, öltönyös emberkék állami megrendelés és egyéb beszerzések címén. Persze ez lehet, hogy csak fantázia. Ezért is visszás - főleg mióta a kormány teljesen lenyomta a segély és a családi pótlék összegét - arról beszélni, hogy megélhetésből szülnek.

Aki mondjuk meg tud élni a gyermekenként 12.200.- Ft-ból, plusz egy segély összegéből, ami 22.800.- Ft, az nagy művész. Abból aztán van pénz dajdajozni, mercit venni, fuxokat lógatni a nyakba. Ja, nincs. Ezekkel az összegekkel mindössze néhány család jár jól, azok, akik magas kamattal bővítik ki a megnyomorítottak havi lehetőségeit, sohavégetnemérős instant hiteleket biztosítva számukra.

Nem állítom, hogy nincsenek tipikus bűnözői formák, amik gyakrabban jelennek meg a roma népesség körében. Ahogy az sem célom, hogy rózsaszín liberális ceruzával színezgessem a jelenlegi magyarországi helyzetet, vagy köztörvényes bűnözők ölelgetésére és pátyolgatására buzdítanék bárkit.

Van egy fokozódó helyzet itthon is, ami jóval túlmutat a színeken és ami nagyon is várja a megoldást. Épp a minap szembesültem azzal, hogy a gyermekvédelemben töltött lassan 20 évem alatt már felnőttek azok a gyerekek, akiket védeni kellett a családjuktól, és már gyermekük is lett, akikre hasonló sors vár. Tele vannak a gyermekotthonok, túlterhelt az egész rendszer, és ezt az állam nem fogja tudni megoldani.

Ha, mondjuk, lenne olyan fontos a gyermekek védelme, mint a motorsport, akkor egy vadiúj motorpálya árából szerény számításaim szerint 500 embert lehetne fizetni 40 évig a gyermekvédelemben.

Ez persze magával vonhatná azt is, hogy egyre kevesebb szakemberre lenne szükség, majd 50-100 év múlva (ha Krisztus addig nem néz vissza) már nyugodt szívvel mehetnénk motorversenyt és egyéb nagyon-nagyon fontos sporteseményt nézegetni. Ha sikerülne megváltoztatni a fontossági sorrendet, valóban naggyá válhatnánk.

A gyermekvédelem gyakorlatilag pár évtizede létezik (idén volt csak 30 éve, hogy a világ vezetői aláírták a gyermekjogi egyezményt). Ha innen nézzük, nem állunk olyan rosszul, és a fent említett hozzáállás a világon mindenhol előfordul. A motorsport mindenhol fontosabb – mert fel nem nőtt gyerekek költséges játéka, akiket gyerekkorukban nem vettek komolyan.

Egy leszakadó réteg erős szálakkal kötődik hozzánk és magával is húz minket, nincs menekvés. Életszínvonalunk illúzió, a valóság mögötte milliárdnyi ember nyomorítása. Hagyni őket süllyedni nagy kísértés, de a pusztulás magja. Jövőnk záloga gyermekeink lelki világa.

Még mielőtt a jövő gyermekeivel foglalkoznánk, a bennünk élő sértett, megbántott gyermeket kell kiengesztelnünk, megölelgetnünk, és ez nem fog menni Isten segítsége nélkül. Ki kell imádkozni a megoldást és azt a bátorságot, hogy falainkat ledöntve embertársaink felé forduljunk, és amiben tudjuk, támogatjuk őket, gyakran erőn felül.

Sosem helyettük, hanem velük, mellettük.