Noé címmel új klipet tett közzé a sokoldalú előadóművész, aki a dal kapcsán a SZEMléleknek elmondta: az újrakezdéshez nem elég felelősen gondolkodni, hanem tenni is kell a változásért.
Nicholas Papadimitriu sorra vette azokat a hangokat, amelyeknek jele a CORONA vírus nevének betűiben vannak, és írt belőlük egy nagyszerű zongoraművet, egy 6 perces fúgát!
Németországban újranyitottak a templomok, azonban az emberek nem énekelhetnek. Vajon miért volt az éneklésnek jelentősége a vírus terjedésében?
Az énekes a nevét, arcát adta az idén szeptemberre meghirdetett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz, melyet – azóta már tudjuk – egy évvel elhalasztanak.
A Strand Fesztivál felkérésére Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás készítette el a szám 2020-as változatát.
Dr. Maxton Pitcher egyike a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozóknak, gasztroenterológusként jelenleg koronavírus-fertőzöttekkel foglalkozik a Northwick Park Kórházban.
A Bázeli Zeneakadémia pályázatot hirdetett, melynek lényege egy olyan zenemű elkészítése, melyben köszönetet mondanak a járvány idején frontvonalban küzdő embereknek, és lelki támogatást nyújtanak az érintetteknek.