Három ifjú muszlim hölgy metálzenét játszik – ennél a fából készült vaskarika is hihetőbbnek tűnik.
Firdda Kurnia, Widi Rahmawati és Euis Siti Aisyah triója diáklányként állt össze, tinédzserként alakították meg a Voice of Baceprot (Vob) nevű együttest, egykori zenetanáruk lett a menedzserük.
Sok ifibandát hordott már a hátán a Föld, de a világ legnépesebb muszlim többségű országában fiatal hölgyeknek hidzsábot viselve nagy nyilvánosság előtt olyan zenét játszani, ami a helyi társadalom számos tagja szerint nem méltó az iszlám híveihez – minimum nem veszélytelen tevékenység. A banda tagjai kapják is a fenyegetéseket, zaklató üzeneteket folyamatosan, de kitartanak mellette, hogy vallási elkötelezettségük egy dolog (és azért viselik zenélés közben is annak jelét, mert nyíltan vállalják hitüket), zenei orientációjuk pedig egy másik tényező, ami nem összeférhetetlen szerintük a vallásukkal.
Ráadásul a hasonló stílusban játszó világhírű bandák műveinek feldolgozása mellett
olyan témákról szólnak saját szerzeményeik, mint az indonéz oktatási helyzet, vagy a környezetvédelem fontossága.
A Jáva szigetén alakult csapat neve harsány hangként fordítható magyarra, és ellentáboruk mellett igen sokan támogatják, bátorítják őket.
(Felhasznált források: rockbook.hu, npr.org, rattle.hu, variety.com)