Ferenc pápa felhívása nyomán létrehoztak egy olyan gyermekvédelmi honlapot, amely a témáról való közös gondolkodás mellett a visszaélések bejelentését is lehetővé teszi.
Csapodi Zoltánnal, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatójával beszélgetünk az ÉGIG-ről, azaz az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiumáról.
A mentálhigiénés szakemberként is munkálkodó katolikus pap szerint a gyermekekben benne van a természetes kapcsolódási szándék – a szülőkön múlik, hogy egy gépet adnak neki, vagy önmagukat.